fbpx

Alakulnak a települési agrárgazdasági bizottságok

Írta: - 2013 november 27.

Folyamatosan alakulnak a települési agrárgazdasági bizottságok a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) alapszabályában foglaltaknak megfelelően – közölte a kamara kedden az MTI-vel.

Az agrárgazdasági bizottságok alakuló üléseit a helyben szokásos módon, illetve elektronikus úton közzétett meghívó útján is össze lehet hívni.

A NAK országos elnöksége úgy döntött, hogy az a kamarai tag, aki nem a lakóhelye vagy székhelye szerinti települési agrárgazdasági bizottság munkájában kíván részt venni, megjelölhet egy másik bizottságot is, ha az érintett településen vállalkozási tevékenységet is folytat – hívta fel a figyelmet közleményében a NAK.

 

Alakulnak a települési agrárgazdasági bizottságok

 

A kamara hangsúlyozta azt is: a települési agrárgazdasági bizottságok munkájában valamennyi kamarai tag jogosult részt venni.

A bizottságok munkája és tevékenysége nyilvános, ahol az érintettek első kézből informálódhatnak a kamara működéséről, terveiről.

Jelezhetik elvárásaikat és igényeiket a NAK munkájával kapcsolatban.

A települési agrárgazdasági bizottságok automatikusan nem fogják kiváltani az új földforgalmi szabályozási rend keretei között felállítandó helyi földbizottságokat – mutatott rá a NAK.

A kamara a jelenlegi elképzelések szerint csak azokban az esetekben venné majd át a helyi földbizottságok feladatait, amennyiben azok nem alakulnának meg, illetve nem működnének.

A NAK vezetése már döntött arról, hogy fel kíván állítani egy olyan szakértői stábot, amely a termőföld forgalmazásával kapcsolatban felmerülő kérdésekben szakmai segítséget nyújt.

Ugyanilyen segítség nyújtására lesz alkalmas a közeljövőben felállítandó kamarai jogsegélyszolgálat is.

A közlemény kitér arra is: egyre többen kérelmezik, hogy az önkéntes tagság lehetőségével élve részt vehessenek a kamarai életben.

A NAK országos elnöksége úgy döntött, hogy amíg a települési agrárgazdasági bizottságok megalakulása nem fejeződik be.

A választások tisztasága érdekében nem kíván dönteni az önkéntes tagfelvétel kérdésében – áll a közleményben.

 

MTI 2013. november 26.