fbpx

Terjed a méhelés a politikusoknál – és ez jó!

Írta: Kohout Zoltán - 2020 május 28.

A magyar agrárminiszter mellett a szlovák köztársasági elnök is méh- és rovarszállókat telepít a rezidenciája környékén – adta hírül az MTI.

 

 

Zsuzsanna méhei

Zuzana Čaputová szlovák köztársasági elnök egyelőre két méhkaptárt helyezett el az elnöki palota kertjében a ®ivica (Gyanta) nonprofit civil egyesület a Városi méhek akció keretében. Emellett rovarszállók létesítését is tervezik. – Jelképnek és támogatásnak is szánjuk a kezdeményezést, hogy rámutassunk, a méheknek nemcsak vidéken, hanem a városban is helyük van – mondja Čaputová, akinek a természetvédelem kezdettől a cselekvési programja része. – Ahol nincs méh, nem lesznek fák, nem lesznek virágok, és akkor mi sem leszünk. Ezért fontos megóvni őket, és teret adni nekik az élethez – tette hozzá a szlovák államfő. Az elnöki palota kertjében lévő méhek a békésebb fajtából valók, Erdőhátról (Záhorie) származnak. Szezonban hetente egyszer méhész fog gondoskodni róluk, télen pedig egyszer vagy kétszer ellenőrzi őket. Emellett rovarszállók létesítését is tervezik a kertben.

A pozsonyi városháza tetején már tavaly elhelyeztek két méhkaptárt, azokban jelenleg 120 ezer méh gyűjti a mézet – közölte szerdán a TASR-rel Matúą Vallo pozsonyi polgármester, aki nagyszerűnek nevezte a városi méhek ötletét.

 

 

István kaptárai

Mint már ismert, magyar vezető politikus is küzd a méhek védelméért. Nagy István agrárminiszter a beporzórovarok szerepére, a nagyvárosi környezet minőségére és a környezeti nevelés fontosságára hívja fel a figyelmet azzal, hogy a tárca épületének erkélyére telepített méhcsaládokat. A tárca épületének erkélyére telepített kaptárban 50-60 ezer méhegyed dolgozik.

 

Városok méhcsaládjai

Egyébként egyre gyakoribb, hogy Európa nagyvárosaiban megjelennek a méhcsaládok. A párizsi Grand Palais épületének tetejére szintén telepítettek e rovarfajtából, de Bécsből, Londonból, Berlinből vagy éppen New Yorkból is érkeznek ilyen jelentések. A városok megfelelő élőhelyet nyújtanak a méheknek, a parkok, fasorok, útmenti virágágyások, virágládák biztosítják a folyamatos nektárforrást a méhek számára.

 

 

A flaszter unikumjai

A méhek nemcsak a növények beporzását végzik el a nagyvárosban, hanem gazdasági hasznuk is van. Egy háztetőn vagy erre alkalmas más helyen tartható 1-2 méhcsalád által évente akár 10-20 kilónyi mézet is megtermel. Ennyi bőven fedezheti egy család szükségletét. Sőt, egy városban olyan virágokkal is találkozhatnak e rovarok, amik nektárjaiból az általuk előállított méz igazi kuriózumnak tekinthető. S hogy egészséges-e a „flaszterméz”? A méhek képesek kiszűrni a mérgezőanyagokat, így a városi környezetben előállított méz ugyanolyan tiszta és finom, mint a virágos réteken termelt.

forrás: MTI, 444.hu, AM

CÍMKÉK méhméz