fbpx

Nyereséges volt a vadászati év Zala megyében

Írta: - 2014 május 12.

Nyereséges volt a vadászati év Zala megyébenZalaegerszeg, 2014. május 9., péntek (MTI) – Zala megyében pozitív mérleggel, mintegy 58 millió forint nyereséggel zárult a 2013-2014-es vadászati év – tájékoztatta a Zala Megyei Kormányhivatal vadászati osztályvezetője pénteken az MTI-t.

A vadászati év ökológiai szempontból, szaporodástól szaporodásig, azaz március elejétől a következő év februárjának végéig tart.

Lázár Attila ismertette: az 52 vadászterület éves árbevétele elérte az 1,568 milliárd forintot, a kiadások összege 1,51 milliárd forintot tett ki.

Elmondása szerint a február végén zárult vadászati év pozitív mérlege nagyrészt annak köszönhető, hogy a 2013-2014-as évben összesen 233 millió forintot fordítottak mezőgazdasági vadkárra, csaknem 120 millió forinttal kevesebbet, mint egy évvel korábban. Részben a megemelt kilövések miatt, részben pedig a 2013. évi, kora tavaszi hideg időjárás következtében csökkent a vaddisznóállomány, a nagyvad így kevesebb kárt okozott a gazdáknak.

Megjegyezte, hogy ugyanakkor a terményárak is alacsonyabbak voltak, mint a korábbi években.

Egy évvel korábban (a 2012-2013-as vadászati évben) az ágazat nyeresége elérte a 126 millió forintot.

Beszámolt arról is, hogy ugyan mérséklődtek a vadkárra fordított kiadások a most zárult évben, de a bevételi oldalon jelentős mértékben – mintegy 416 millió forintról 309 millió forintra – csökkent a belföldi bérkilövések bevétele. Az ágazat lőtt vadból származó árbevétele pedig (összesen 354 millió forint) mintegy 132 millió forinttal volt kevesebb, mint egy évvel korábban.

A külföldi bérkilövések nagyságrendje nem változott számottevően, a 2013-2014-es vadászati év végén 296 millió forint, míg egy évvel korábban 303 millió forint volt az ebből származó bevétel. Az enyhe tél miatt viszont kevesebbet kellett téli vadtakarmányra fordítani.

Az egyéb kiadások összege (amelynek nagy részét a téli takarmányozás tette ki) tavaly 233 millió forint volt, míg 2012-2013-as vadászati évben 363 millió forintot kellett hasonló célokra fordítani – mondta az osztályvezető.

Szólt arról is, hogy a nagyvadállomány jó kondícióban vészelte át a telet, így a következő szezonban várhatóan jobbak lesznek az agancssúlyok, és kedvezőbb lesz a szaporodási ráta is. A vadászati hatóság célja a nagyvadállomány (gímszarvas, vaddisznó) mérséklése, amelytől azt várják, hogy a mező- és erdőgazdálkodókra nehezedő vadkár tovább csökkenjen.

A kormányhivatal adatai szerint a megyében az elmúlt évben 5814 példánnyal csökkent a gímszarvasok száma, az északi, keleti térségekben számottevően kevesebb gímszarvas él, de összességében az állomány nem csökkent jelentősen. A kilövési terv szerint a tavalyihoz hasonlóan a következő vadászati évben is mintegy 6 ezer gímszarvas elejtését tervezik, és további 5,5 ezer őz kilövését hagyták jóvá.

A vadállománybecslés szerint mintegy 9,5 ezer példánnyal csökkent a legnagyobb károkat okozó vaddisznó állománya. Az enyhe tél miatt viszont tartani lehet a vaddisznó újbóli elszaporodásától, ezért a 2014-2015-ös vadászati évben az állomány további csökkentését, mintegy 11 ezer vaddisznó elejtését tervezik Zala megyében.

MTI 2014. május 9.