fbpx

Több évtizedes jéghálós és eső elleni védelem – 1966 óta

Írta: Szerkesztőség - 2020 július 09.

A 2020-as év eddigi időjárása nem éppen termelőbarát. A csapadékhiányos, enyhe, mínuszos hőmérsékletű napok nélküli télen a kártevők, kórokozók nem pusztultak el, vagy nem gyérítette a populációjukat a hideg évszak a megfelelő mértékben. Az időjárás azonban sajnos tavasszal sem volt kegyes hozzánk.

 

 

A március közepe után érkező erős fagyok elvitték a virágzó kajsziültetvényeket, és sajnos egyes érzékeny rügyállapotú cseresznyefajták is megfagytak. Az április eleji -3 és -10 oC, illetve az azt követő hetekben is előforduló -3, ill. -5 oC-os hidegek jelentősen károsították az almástermésűek és csonthéjasok virágkezdeményeit, illetve később már magát a 10-20 mm-es gyümölcsöket is. Egyes térségekben a megmaradt gyümölcsöket tovább ritkította a heves záporokkal, zivatarokkal érkező, sokszor akár dió nagyságú jég is. Az ilyen károk mérséklésére, illetve elkerülésére a legjobb megoldás a jég elleni hálóval fedett rendszerek kiépítése ültetvényeinkben.

A csapadékhiányos korai tavaszt később felváltotta az esős időjárás, amely viszont a megmaradt cseresznye- és meggytermésnek nem kedvezett, hiszen a repedt gyümölcsök értékesíthetetlenné váltak.

 

 

Mind a jég, mind az eső elleni védelemre kínál megoldást a gyümölcsvédelemben több mint 50 éve élenjáró ARTES POLITECNICA, amely a mai napig széles körben jelen van a nemzeti és a külföldi piacokon árnyékoló-, jégeső, eső és rovar elleni hálók széles választékával, amelyek alapvető segítséget jelentenek a mezőgazdaságban és más szektorban is.

Az ARTES POLITECNICA a piacon létező legjobb anyagokból állítja elő termékeit. Szakértői gondosan követik a termék előállításának minden egyes lépését a fonalkészítéstől kezdve a csomagoláson át a minőség-ellenőrzésig.

 

A termékekre jellemző:

  • 100% európai, magas sűrűségű és tisztaságú, nem újrahasznosított, HDPE polietilén (olasz, német);
  • saját gyártású, UV-stabil magas szilárdságú szálak, saját recept alapján;
  • teljes kínálat minden technológiára, rendszerre;
  • kedvezőbb költségek közvetlenül a gyártótól a hazai piaci árakhoz viszonyítva.

 

 

Növényvédelem és a klimatikus károk csökkentésének találkozása

Az ARTES POLITECNICA jelen van az egész világon és így Európában. Olaszországban az egyik legmeghatározóbb piaci résztvevő a jég elleni védelemben. Bolzano és környékének gyümölcsvédelmét 90%-ban a cég biztosítja.

Fejlesztéseiknek köszönhetően a cseresznyeültetvények eső elleni védelemben új technológiát vezettek be. A sűrű szövésű „ANTI RAIN” háló véd a jég ellen, és az eső sem hatol át rajta, így megvédi a gyümölcsöt a repedéstől. Mivel közvetlenül nem éri csapadék a fákat, kisebb a virágzáskori fertőzések mértéke, így a növényvédelmi kezelések számát is lehetne csökkenteni. A rendszer nagy előnye a fóliás eső elleni rendszerrel szemben, hogy meleg időjárás esetén a hőmérséklet kedvezőbb az ültetvényben, optimálisabb mikroklíma alakul ki, a gyümölcsök homogénebbek, nagyobbak lehetnek, és keménységük is jobb.

Az eső elleni rendszer jég és rovar elleni hálóval, míg a jég elleni háló rovarhálóval kombinálva akár teljes védettséget is adhat a kártevőkkel szemben.

A jéghálónak azonban mindezek mellett van egy tudományosan nem, de a gyakorlatban már többször bizonyított hatása. A tavaszi fagyok előtt összehúzott jégháló a tapasztalatok szerint 1-3 fokkal magasabb hőmérsékletet biztosíthat, és így csökkenthetjük vele a károk mértékét.

 

 

A jég és eső elleni védelem alapjait az 1968-ban alapított PRESTIL S.R.L. betonoszlopokat gyártó cég biztosítja. A cég 1988-ban forradalmasította az előfeszített betonoszlopok gyártási rendszerét, és bevezette a félkör alakú szelvényt, amely teljesen innovatív megoldás volt a piacon elérhető kínálathoz képest. A kerekítés nagyobb ellenállást, teherbírást biztosít a mechanikai igénybevétellel szemben.

 

A PRESTIL feszített betonoszlop előnyei:

  • Portland 525 cement, homok és zúzott kő keveréke;
  • rugalmas, kiváló minőségű acélszálak.

E két, folyamatosan ellenőrzött tényezőnek köszönhetően az előfeszített betonoszlopok rugalmasak, ellenállóak és nagy teherbírásúak erős viharok esetén is. Az oszlopok igény szerint bármilyen méretűre és hosszúságúra gyárthatóak.

A PRESTIL S.R.L. gyümölcs- és szőlőtermékei nemcsak Európában, s ezen belül Közép-Kelet-Európában, de világszerte bizonyítják minőségüket.

 

A Fruit Consulting Kft. az ARTES POLITECNICA S.R.L.-lel és a PRESTIL S.R.L.-lel együttműködve kínál lehetőséget gyümölcseink védelmére, így már Magyarországon is elérhetőek a több évtizedes gyártói tapasztalatra épült minőségi termékei.

 

 

 

Bővebb információ és árajánlatkérés:

Illés Attila
+3630/900-1130
[email protected]
https://www.artespolitecnica.it