fbpx

Több mint félmillió forintért kelt el egy dinnye

Írta: Csomor Zsolt - 2020 június 16.

A korábbi rekordár harmadért, vagyis 220 ezer jenért (626 ezer forintért) kelt el egy Densuke dinnye a szezonnyitó dinnyeárverésen Japánban. Az árverésen 71 darab dinnyét adtak el.

 

 

A Hokkaidó szigetén tartott tradicionális éves nyitóárverésen tavaly még jóval drágábban kelt el a sötétzöld héjú, különleges gyümölcs.

A Toma város jelképének számító gyümölcs egyikéért az előző évi árverésen fizették az eddigi legmagasabb összeget, 750 ezer jent (2,1 millió forintot), olvasható az origo oldalán.

Az Asahikavában lévő halpiac szóvivője szerint a koronavírus-járvány miatt várható volt az árcsökkenés.

Hasonlóan járt a szintén nagyon híres Yubari dinnye is, melynek 2 példánya „csak” 348 ezer forintnak megfelelő jenért kelt el.

Az aukciók minden évben a nemes gyümölcsökkel való kereskedelem szezonjának ünnepélyes kezdetét jelzik. A dinnyék Hokkaido büszkeségei, kiválasztott földművesek termelik.

Magas áruk elsősorban a kereskedőket dicséri, az indító árverések ugyanis elsősorban PR-akciók, a sajtó figyelmének felkeltését célozzák meg. Az itt elkelt dinnyéket főként éttermek vásárolják meg.