fbpx

Több mint húszmilliárd forintos beruházás indul a Homokhátságon

Írta: Kalmár Nárcisz - 2020 július 29.

Több mint húszmilliárd forintos beruházássorozat indul a Homokhátságon, amelyből öntözés- és infrastruktúrafejlesztés is megvalósul – jelentette be az agrárminiszter kedden a szegedi nagybani piacon.

 

 

Nagy István elmondta, – csaknem 4,4 milliárd forintból 1500 hektáron fejlesztik az öntözést; környezetbarát módon nem rétegvizet, hanem a Tisza fölös vizét használják majd. Majd hangsúlyozta: – A folyamatban lévő beruházás révén 1,4 millió köbméter öntözővíz lesz tárolható a területen, emellett a térségben, Domaszéktől Üllésig, Röszkétől Forráskútig bővül a foglalkoztatás, újabb termőterületeket lehet művelésbe vonni, nő a termelés biztonsága, erősödik a térség gazdasága.

Mórahalmon több mint 6 milliárd forintból válogató- és csomagoló árukezelő központ épül, Kiskundorozsmán, a nagybani piac helyén pedig egy 10 ezer négyzetméter alapterületű, geotermikus energiaellátásra épülő, gépesített zöldség- és gyümölcsmosó, osztályozó, csomagoló, címképző technológiát alkalmazó ipari hűtőházat alakítanak ki 12 milliárd forintból, amely egész évben el tudja látni a hazai tulajdonú hipermarketeket – közölte.

A fejlesztéssorozat élénkíti a Homokhátság agráriparát, összeköti a dél-alföldi térséget a Vajdasággal és – az Agrárminisztérium céljaival összhangban – ösztönzi a termelői hálózatok létrehozását. A koronavírus-járvány megmutatta az önellátás fontosságát, amiben a piacok kulcsszerepet tudnak vállalni. Ez nemzetbiztonsági érdek is – szögezte le.

 

Pályázati lehetőségek

A politikus emlékeztetett, társadalmi egyeztetésen van már egy 30 milliárd forint keretösszegű pályázat, amelyben kertészeteket támogatnak hűtő- és tárolókapacitások, üvegházak létrehozásában válogató- és csomagoló technológiák fejlesztésében, valamint energiahatékonysági beruházások végrehajtásában.

Ezen felül 5,5 milliárd forint értékben meghirdetik a kistermelők termelési és értékesítési lehetőségeit segítő új pályázatot. A forrásból 2,5 milliárd forint jut a legkisebb termelőknek mezőgazdasági és élelmiszer-feldolgozó tevékenység kialakítására, fejlesztésére. A helyi termékek értékesítési lehetőségének bővítését, a piacok, vásárterek kialakítását, fejlesztését 3 milliárd forinttal támogatja a program – fejtette ki.

Kérdésre válaszolva a miniszter elmondta, – az öntözésfejlesztésnek jövőre, a termelési szezon kezdetére el kell készülnie, a többi beruházás lépcsőzetesen, a termelési feltételek kialakítása, javítása után kezdődhet.

Nógrádi Zoltán, Mórahalom polgármestere elmondta, a vízügyi fejlesztés mintegy százezer ember, több mint ezer gazdálkodó család jövőjét változtatja meg, kétezer hektár üzemi területet tudnak majd öntözni.

Forrás: MTI
Fotó: Fekete István