fbpx

Többismeretlenes egyenlet

Írta: Szerkesztőség - 2013 március 29.

 

Sok érdeklődőt vonzott a megújult Claas Lexion 700-as sorozat
A 2012. évi aszály a növénytermesztők többségét szinte tragikusan érintette, mégis a szezon lezárásakor – más ágazathoz képest – többen fellélegezhettek, mivel az alacsonyabb önköltséget (ami a kisebb termésmennyiséghez párosult) magasabb terményárak követték.
Ugyanez már nem volt jellemző az állattenyésztésben, mert az önköltségi árak visszaszorítása csak az új takarmány érkezéséig volt esetleg tartható.
A gyengébb minőségű silótakarmány értékeit vagy drága abraktakarmánnyal kellett pótolniuk vagy pl. alacsonyabb tejhozammal kellett beérniük.
A fordított áfa tényezője is változást hozott – ha csak átmenetileg is – a gépforgalmazók életébe.
Ugyanis az input anyagok áfás beszerzési árával szemben az áfa nélkül értékesített termény áll a gazdálkodók pénztárcájában, ez az átmeneti likviditási probléma rögtön jelentkezik más ágazatok forgalmában is.
Az ismert népesedési és termény piaci trendek mellett várhatóan jelentős hatással lesznek a jövőben a gépesítési tendenciák is a mezőgazdasági termelésre.
Az elektronika, a GPS technológia jelentős térnyerése a mezőgazdasági gépesítés legaktuálisabb területei.
Az alkalmazott technológia fejlettsége továbbra is meghatározó lesz a termelési költségek szempontjából, sőt az egyén és rajta keresztül szűkebb-tágabb környezetének versenyképességét is meghatározza.
Jelentős fejlesztések valósulnak meg az elkövetkező években a motortechnika területén is.
A környezetvédelmi irányelvek és a termelés gépesítésének hatékonyság növelésére összpontosító fejlesztésekkel párhuzamosan viszont folyamatosan nő a gépkezelés, üzemeltetés, karbantartás és a gépjavítás területekkel szembeni szakmai elvárás is.

Harc a tehetségekért


Az Axiál a jövőben egyre nagyobb súlyt szán a gépkezelői oktatásoknak.

Ennek keretében, és az „Axiál a Jövő Szakemberéért” program meghatározott céljával összhangban, a mezőgazdasági gépesítés területén a különböző oktatásokhoz és továbbképzésekhez kapcsolódó, elsősorban gyakorlat központú tevékenységeit a Felnőttképzési Akkreditáló Testületnél egy akkreditációs eljárásnak vetette alá a cég.

A mezőgazdasági erőgép kezelő, mezőgazdasági munkagép kezelő, teleszkópos rakodógép kezelő, önjáró betakarítógép kezelő és építőipari gépkezelő tanfolyamok elvégzése után a partnerek ezentúl, hivatalos tanúsítványt kapnak majd az Axiáltól.

Ezt az oktatáshoz, képzéshez kapcsolódó tevékenységünket a jövőben Axiál Akadémia néven kívánják azonosítani.

A gyakorlatorientált oktatásban vállalt szerepet igazolja a Gödöllőről (SZIE) érkezett 4 gyakornokuk, a 6 technikusuk, a bajai Bereczki Máté Szakközépiskolából érkezett 63 szakmunkástanuló, és nem utolsó sorban az idén debütáló Fendt gyakornokuk Németországban.
Harsányi Zsolt tulajdonos-ügyvezető Dolf de Roos szavaival foglalta össze az oktatás szükségszerűségét: „Aki úgy gondolja, tanulni drága, próbálja ki, mennyibe kerül tudatlannak lenni.”
A XXI. század termesztéstechnológiájához és gépesítettségéhez pedig elengedhetetlen a képzett, hozzáértő gazdálkodó.
Ennyi változó tényező ellenére az Axiál Kft. stratégiája változatlan.
A gépek értékesítése utáni szolgáltatásra fókuszálva, legfontosabb tevékenységüknek a gépek mellé kínált és nyújtott alkatrész és szervizszolgáltatást, a bérgép és bérmunka szolgáltatást valamint a gépértékesítés támogatásaként működő pénzügyi szolgáltatást tartják.
Ezek azok a tevékenységek, melyek összességében megkülönböztetik az Axiál-t a piacon lévő más gépforgalmazóktól.

Kibontva az egyenletet, beszéljenek a számok


Az elmúlt évi forgalom több mint egyharmada a cég Alkatrész üzletágának értékesítéséből származott, míg az új gép értékesítés a forgalom mintegy felét adta.

A fennmaradó részén pedig a Használtgép-üzletág és a Szerviz-üzletág osztozott közel azonos arányban.

A teljesítmény részleteiben: az Axiál Kft. az általa képviselt három traktor márkából összesen 267 db traktort értékesített, mely 25,71%-ot tesz ki a 80 LE feletti nyugati relációjú traktorok 2012-es hazai forgalmában.
A 180 LE feletti teljesítmény kategóriában ez az arány még kedvezőbben alakult és elérte a 33%-ot.
A kombájnpiacon a Claas kombájnnal ismét meghatározó, 46%-os piaci részesedést ért el a cég az elmúlt évben.
Ez összesen 103 értékesített CLAAS kombájnt jelent, mely darabszám szerint több mint 14%-os növekedés a 2011-es értékesítéshez képest.
Ez az eredmény azonban még mindig messze elmarad a 2009-es kimagasló eredménytől, a 247 értékesített arató-cséplő géptől.
A mezőgazdasági rakodók piacán szintén előkelő helyet foglal el a cég a 43%-os részesedéssel, mely 82 db értékesített Manitou teleszkópos rakodót jelent.
A cég Építőgép üzletága 2011-ben szintén jelentős értékesítési darabszámokkal büszkélkedhet, hiszen 171 db gépet adtak el, ami a Hyundai rakodók piacán 25%-ot, míg az építőgépes teleszkópos rakodók között mintegy 50%-os piaci részesedést jelent.
A Szervizüzletág 168 munkatársa mintegy 12%-kal több értéket szolgáltatva összesen 2,8 milliárd forintos, ezen belül pedig 1 milliárd forint feletti szervizszolgáltatási forgalmat bonyolított le az elmúlt évben.
Az Alkatrészüzletág 22.069 partnert szolgált ki, és ezzel 20,5 milliárdos forgalmat bonyolított le.
Meghatározó piaci részesedést ért el úgy, hogy közben telephelyeikről az alkatrész kiszállító autóik átlagban az értékesített alkatrészek 65%-át közvetlenül a partnerek telephelyére szállították ki.
(A mezőgazdasági gépforgalmazók között Dr. Nagy Béla (SZIE) által gyűjtött és összeállított statisztikaként ismert kimutatás alapján. )

Beruházások és fejlesztések


A közelmúlt legfontosabb fejlesztése a hatékonyabb munkát és kiszolgálást biztosító SAP integrált vállalatirányítási rendszer bevezetése volt az Axiál Kft. életében.

A telephely-fejlesztési program keretében – lapzártánkkal egy időben – zárul a zalaegerszegi telephely beruházás műszaki átadása, és két további meglévő telephelyen kezdődnek újabb beruházások.
Debrecenben és Szolnokon is alkatrész üzletet, raktárt és egy hat állásos szervizműhelyt építenek fel, ahol már akár a kombájnok téli szervizelése is biztosítottá válik.
További beruházásaival együtt 2013-ban összesen 1,5 milliárd forintot szán a telephely-fejlesztési programra az Axiál Kft., ami duplája az elmúlt évi beruházási költségeknek.

Szerviz Átalány Díj átadás


Az elmúlt évekhez hasonlóan 2013-ban is átadásra kerültek a szerviz átalány díjak.

A díjátadás keretében az elmúlt években a leghűségesebb és/vagy a saját régiójukon belül a legnagyobb átalánydíjas szolgáltatási forgalmat bonyolító 3 cég kapott elismerést.

Az Axiál Kiváló Átalánydíjas Partnere a csaholci Erdőhát Zrt., a baki Agro Bross Kft. és a cserénfai Pető-Farm Kft. volt 2012-ben.

Rekordszámú Axiál díjazott


Az AGROmashEXPO és az AgrárgépShow 2013-as Termékverseny pályázatának végeredményeként öt, az Axiál Kft. által nevezett gép és fejlesztés kapott rangos elismerést.

Az agrárium meghatározó hazai intézményei, a gyakorlati élet, valamint a sajtó szakmai képviselői alkotta zsűri a beérkezett 30 pályázat közül az alábbi elismerésekkel díjazta az Axiált:

 

  • az Agrifac Condor önjáró permetezőgépet és
  • a Manitou MLT 840 teleszkópos rakodót Gépesítés Kategóriában Nemzetközi INNOVÁCIÓS Oklevéllel ismerték el,
  • a CLAAS ARION 500/600 traktor sorozat és a
  • a Fendt 516 Vario SCR traktor Nemzetközi PREMIUM Oklevelet,
  • a CLAAS LEXION 700-as arató-cséplőgép sorozat pedig Logisztika kategóriában Nemzetközi Innovációs Nagydíjat kapott.

Axiál Gépkavalkád


A közel 3.000 négyzetméteren kiállító Axiál Kft. egyedül is mintegy 90, csúcstechnikával felszerelt gépet valamint eszközt, köztük számos újdonságot állított ki a kiállításon, ennek bemutatására cikkünk nem törekszik, ezért csak pár kiugró teljesítményre, új elemre hívjuk fel Olvasóink figyelmét.

 

Újít a CLAAS LEXION 700-as


A sorozat a közel 18 éves múlttal rendelkezik.

A jelenlegi aktuális 700-as sorozat számos újdonsággal jelentkezik a 2013-as évtől.

A megújult külső alatt korszakalkotó műszaki újítások találhatóak, mint például az új CEMOS AUTOMATIC, automatikus gépoptimalizáló rendszer, a DYNAMIC COOLING hűtőrendszer és a 4 csuklópontos hátsó híd.

A CEMOS AUTOMATIC rendszer betakarítási munka során segít a gépkezelőnek megtalálni a körülményekhez alkalmazkodó gépbeállítást. A párbeszéden alapuló beállításokat a gépkezelő elfogadhatja vagy elutasíthatja.
Szenzorok segítségével másodpercről másodpercre méri, érzékeli a gép különböző paramétereit, és időveszteség nélkül módosítja a gépbeállításokat a mindenkori körülményekhez teljesen önállóan és automatikusan.
A kezelő négy optimalizálási stratégia közül választhat: vagy maximális áteresztőképességgel dolgozik, (pl. amikor csak nagyon kevés idő áll rendelkezésre a betakarításhoz), vagy választható az „üzemanyag-takarékos” vagy „magas szintű cséplési minőség” mód, amennyiben több idő áll rendelkezésre.
A negyedik variáció a „kiegyenlített”, mely az előzőekben sorolt 3 mód kombinációjából tevődik össze.

Új bálamérettel a CLAAS QUADRANT


A CLAAS az elmúlt évben a 120 x 90 cm-es bálaméret kategóriában a QUADRANT 3300 RF típussal tette teljessé a bálázó kínálatát.

Ez a gép már bizonyított egy évet a gyakorlatban a ROTO FEED verzióval és most az Axiál Kft. örömmel mutatta be az új QUADRANT 3300 ROTO CUT (RC) gépet.

A bálázók 2,35 m szélességű rendfelszedővel szereltek, melyek kétoldalt önbeálló tarlókerekekkel rendelkeznek.

 

Marrktoberdorf után itthon is: Fendt 516 Vario SCR


Olvasóink már ismerkedhettek a 4 hengeres, 16 szelepes, 4038 cm3-es Deutz motorral szerelt, 165 LE-s teljesítményre képes, és 1450 ford/perc esetén 687 Nm nyomatékot leadó Fendt 516 Vario traktorral.

Most a hazai közönség előtt is bemutatkozott a két fokozatú Vario hajtómű, ami 20 m/h-tól 50 km/h-ig teljesen fokozatmentes hajtást tesz lehetővé, illetve e hajtóműnek köszönhetően 50 km/h sebesség mellett csupán csak 1700 ford/perc-es fordulaton pörög a motorja.

Ebben a traktorokban is találunk TMS rendszert, mely rendszerrel a traktor mindig gazdaságos optimummal üzemel, a vezetőnek csak a kívánt sebességet kell megadnia és az aktivált TMS mindig az optimális motorterhelést választja ki.

A MEGFOSZ (Mezőgazdasági Eszköz- és Gépforgalmazók Országos Szövetsége) tagjaként az Axiál Kft. az egységes megjelenés támogatása érdekében lemondott a több mint egy évtizedes hagyománnyal rendelkező bajai Axiál Szakmai Napok ez évi rendezéséről.
A következő szakmai napokat 2014. március 20. és 22. között tervezik megrendezni.