fbpx

Tonivit – a biztos alapozásért

Írta: Szerkesztőség - 2019 augusztus 06.

Minden olyan körülmény, amely növényeink korai gyökérfejlődését hátrányosan érinti (pl. kései vetés, nem megfelelő magágy, időjárási tényezők stb.), terméskiesést és az árbevételben is jelentkező károkat okoz.

Ezért a kérdést komplex módon megközelítve, az egymást erősítő termesztéstechnológiai, agrotechnikai elemek alkalmazásával kell elérnünk a jól fejlett gyökérzet kialakulását. Ennek a rendszernek az egyik fontos szereplője lehet a gyökér-biostimulátorok alkalmazása az őszi időszakban. Bár használatukkal elsősorban intenzív termesztéstechnológia mellett érhetünk el látványos eredményeket, emellett némileg a fent említett elemek hiányosságai, gyengeségei is tompíthatóak.

Ezeket szem előtt tartva, az UPL OpenAg (Arysta Kft.) olyan irányú fejlesztésekbe fogott, melyek az ősszel vetett növények élettanába, tápanyagfelvételi mechanizmusaiba beavatkozva elősegítik a korai, fejlett gyökérrendszer kialakulását. A felszívódó rovarölő csávázószerek kivonásával, így a drótférgek egyedszámának ugrásszerű megnövekedésével szintén fontossá vált, hogy a növények gyökérzete minél gyorsabban erősödjön meg olyan szintre, hogy az már tőpusztulással ne járjon. Ezeknek a fejlesztéseknek a hozadéka a Tonivit, a gyökérfejlődés és gyökérnövekedés stimulátora, melynek hatása a korábban már ismertetett PAT technológián alapul.


Balra kezeletlen, jobbra Tonivit 1,0 l/ha-os dózissal kezelt növények

A készítmény Ascophyllum nodosum algaszűrlet mellett foszfor és kálium tápelemeket is tartalmaz, melyek átmeneti segítséget nyújthatnak időszaki tápanyagzavarok esetén. A Tonivit erőssége viszont nem a közvetlen tápanyaghatás, hanem az algaszűrletben jelen lévő kulcsfontosságú, a növényi életfolyamatokra ható „katalizátor” vegyületek: az oligoszacharidok, növényi hormonok, vitaminok, betain stb., melyek a növénybe jutva:

  • fokozzák a gyökér tápanyagfelvevő kapacitását. A tápanyagfelvételért felelős enzimrendszerekre hatva (nitrát reduktáz, foszfatáz, vas reduktáz) közvetett tápanyaghatást váltanak ki. Ezek az enzimek közreműködnek a felvett tápanyagok bontásában, növényben történő szállításában (gyökerekben a nitrát reduktáz a felvett nitrátot bontja nitritté), így visszacsatolással utasítják további tápanyagfelvételre a gyökérzetet, vagy a gyökérszőrökön kiválasztódva a talajkolloidok felületén lekötött ásványi anyagokat (pl. foszfort és vasat) alakítják a növények számára felvehető formájúvá.
     
  • A tápanyagok felvételének mechanizmusát katalizálva a Tonivittal végzett kezelés (PAT technológia) fokozza a növények ásványianyag- és vízfelvételét, ellátottságát, ezáltal fokozza a kijuttatott alapműtrágyák felvételét, javítja azok hatásosságát.
  • A kezelt növények fotoszintetikus aktivitása megnövekszik, aminek eredményeképpen növekszik a hektáronkénti gyökértömeg (ez jól látható a mellékelt képeken a gyökér hosszát és a gyökérnyak vastagságát figyelve), valamint a gyökérrendszerben elraktározott tápanyagok mennyisége. Ennek köszönhetően kora tavasszal az állomány regenerációja jobb lesz, nagyobb fotoszintetikusan aktív levélfelület képződik egységnyi idő alatt.
  • Abiotikus stressz bekövetkeztekor (szárazság, fagy) a növény regenerációja gyorsabb lesz, az kevésbé okoz károsodást, mivel a fejlettebb gyökérrendszer csökkenti az állomány kitettségét és növeli a télállóságot.

Javasolt növényvédelmi technológia

  • Minden szántóföldi kultúrában 1,0-2,0 l/ha dózisban, a kultúrnövény 2-8 leveles állapota között használható, 100-300 l/ha vízmennyiséggel kijuttatva.
  • Elsősorban őszi vetésű gabonafélékre és repcére fejlesztett biostimulátor.
  • Különösen későn vetett állományok kezelésére javasoljuk.

Kompatibilitás és kijuttatás:

  • A Tonivit a legtöbb gyomirtó és rovarölő szerrel, illetve lombtrágyával kompatibilis, de ennek ellenőrzésére célszerű előzetes keverési próbát végezni.
  • Növekedésszabályozó termékekkel (pl. Conatra) keverhető.
  • Önmagában kijuttatva a Silwet Star 0,05%-os koncentrációjával növelhetjük a permetlé fedését és a hatóanyag felszívódását a viaszos levélfelületeken.
  • A Tonivitet mindig utoljára adjuk a tankkeverékhez!

Indítsa őszi vetésű növényeit Tonivit biostimulátorral az erőteljesebb gyökérnövekedés és -fejlődés, végső soron a magasabb termésmennyiség érdekében!


Valovics Attila fejlesztőmérnök