fbpx

Rossz hír: belebukhatunk, hogy megint lassul a folyamat

Írta: Kohout Zoltán - 2019 március 04.

Még a nagyobb hagyományokkal bíró országokban is a vállalkozások többsége belebukik abba, ha nem készül fel időben a váltásra. Hazánkban pár éve megindult valami, de most újra befékezünk. Mi lesz ebből?

lassul

Elfogyott a lendület

Bő két éve úgy tűnt, Magyarországon is meglódul végre a mezőgazdasági cégekben a generációváltás. Akkor az Agrostratéga által megkérdezett csaknem másfélezer gazdaságvezető 24%-a tervezte az átadás-átvételt a gazdaságban a következő 5 évben. Aztán a lendület elfogyott: 2017-ben már csak a megkérdezettek 19%-a nyilatkozott úgy, hogy a rövidtávú jövőben végrehajtaná, kezdeményezné a generációváltást a gazdaságukban. Ez – állapítja meg az Agrostratéga – a fiatalítási szándék jelentős csökkenését vagy a lehetőségek szűkülését vetíti előre.

A vész ha(ra)ngja

Nem csoda – írja az Agrostratéga –, hogy az agráriumban egyre hangosabban kongatják a vészharangot: az árutermelő gazdaságok döntéshozói lassan kiöregszenek, közelítik vagy már túl is lépték a nyugdíjkorhatárt, ugyanakkor hiányoznak azok a szakemberek, akik a helyükre léphetnének. Számos szakember-cégvezető és vezető szakpolitikus a digitális modernizáció egyik akadályának nevezi a fiatalítás késlekedését, s nincs olyan szakmai fórum, ahol a kérdés ne szerepelne a hazai mezőgazdaságot érintő legsúlyosabb problémák között.

Folytassa 50 felett is!

lassul

Az Agrostratéga ugyanakkor nem jósol elmozdulást a legfrissebb felmérések alapján. Méréseik szerint a következő öt évben tervezett átadás-átvétel ismét nem éri el a 2016-os 24%-ot sem, ami arra utal, hogy nincs változás e téren. Ebből következően nem meglepő, hogy az 54 év feletti gazdaságvezetők 87%-a tervezi a munkavégzést vagy éppen dolgozik a nyugdíjkorhatár elérése után is.

A kétharmaduk csődbe megy ebbe

A céges generációváltások elmaradása több okból is aggasztó (s persze nem csak az agráriumban). Egyrészt az átadás-átvételi folyamat optimális szakmai és személyes(!) viszonyok között is több évet vesz igénybe. Másrészt, nem utolsó sorban éppen a folyamat a személyes, érzelmi érintettség miatt sok konfliktus forrása lehet, ami gyakran – a folyó munkák idő- és energiaigényes volta mellett – megnehezíti az átadás-átvétel gyors és gördülékeny végrehajtását. Még a nemzetközi tapasztalatok is azt igazolják, hogy a generációváltás a cégeknél három esetből kétszer akár a vállalkozás teljes csődjével végződhet.