fbpx

A vártnál kevesebb a búza Békés megyében

Írta: - 2014 július 01.

A vártnál kevesebb a búza Békés megyébenBékéscsaba, 2014. június 30., hétfő (MTI)- A vártnál 10-15 százalékkal kevesebb lesz az idén a búza Békés megyében, a májusi termésbecslést felülírta a csapadékhiány, a mezei pocok elszaporodása és a ritkán előforduló sárgarozsda betegség terjedése – tájékoztatta az MTI-t a Békés Megyei Mezőgazdasági Szövetség titkára hétfőn.

Barabás Béla kiemelte: Békés megyében június közepén kezdődött el az őszi búza aratása. A termelők 103 300 hektárról takarítanak be termést, eddig a terület 15-16 százalékát aratták le.

Az átlagtermés hektáronként 3,7-3,8 tonna között alakult, mintegy húsz százalékkal maradt el a késő tavaszi várakozásoktól.

Tavaly Békés megyében az átlagtermés őszi búzából hektáronként 4,6 tonna volt.

Az idén a termésátlag rendkívül nagy szóródást mutat, hasonlóra évtizedek óta nem volt példa, hektáronként 0,5 és 6 tonna között mozog.

A titkár hozzátette: az őszi búza átlagtermése a betakarítás előrehaladásával még javulhat, jelentős változás azonban nem várható.

Az első minősítések alapján a búza ötven százaléka takarmányminőségnek felel meg, s csak a másik ötven százalék éri el az étkezési minőséget.

A búza iránt gyenge a kereslet. A búza felvásárlási ára Békés megyében, minőségtől függően, tonnánként 41 és 46 ezer forint között mozog – mutatott rá Barabás Béla.

MTI 2014. június 30.