Új szezon: mindig van új a „Yara Nap” alatt

Öntözési, tápoldatozási újdonságok, kutatási eredmények – sok gazda volt kíváncsi a hagyományos vecsési Yara Nap konferenciára, melyen a szántóföldi növények tápanyag-ellátási kísérleteinek eredményei mellett a precíziós gazdálkodás is főszerepet kapott.

Megnyitójában Éri Ferenc, a Yara Hungária Kft. kereskedelmi vezetője a hazai műtrágya-felhasználásról és tendenciákról adott tájékoztatást.

Tavaly a Yara Hungária hasonló árumennyiséget értékesített a piacon, mint 2017-ben és az árbevétele is ennek megfelelően alakult. Ehhez hozzájárult büszkeségünk, a YaraVita lombtrágyacsalád, amivel sokadszorra közel 20%-os növekedést értünk el. A Yara továbbra is etalon a megfelelő termékellátásban, mert mindig ki tudtuk szolgálni a vevőinket a termékeinkkel – hangsúlyozta a cég kereskedelmi vezetője.

Növekvő kereslet és árak Olaf Günther-Borstel,a Yara Hungária Kft. ügyvezető igazgatója (képünkön) globális árelemzésében kiemelte akarbamid (és ezáltal egyéb N-tartalmú műtrágyák) és a földgáz drágulását.

Semmi nem mutat arra, hogy a műtrágyák és alapanyagok árai csökkennek, ezért érdemes akár előre megvásárolni a tavaszi műtrágyákat. Arra is kell figyelni, honnan származik a műtrágya, mert az előállítók termékei között nagy lehet a minőségi különbség – hangsúlyozta a cég ügyvezető igazgatója.

Átfogó és integrált megoldás

Mind több gazda használ különböző szoftvereket, hogy kövesse a különböző munkafolyamatokat, termőterületét vagy raktárkészletét. Mi mindezt összevonjuk, hogy megkönnyítsük a munkájukat – mondta a digitális üzletág illetékes kereskedelmi vezetője.

Két éve a Yara megvásárolta az Agro Office céget Bulgáriában, és egy tényleges farmmenedzsment rendszert alakított ki belőle. Különlegessége, hogy integrálható más rendszerekkel is, használatával kontrollálni lehet a különböző inputanyagok felhasználását, és alkalmas a bérelt területek kezelésére, hatósági jelentések készítésére, stb. A z optimális tápanyagszint elérésével nagyobb termés és költségcsökkentés érhető el minden növénykultúrában – hangsúlyozta Eduard Maximov, aki bemutatta a tápanyagszint mérésére kifejlesztett különféle eszközeiket. IRIX® mobil applikáció, ingyenes, bárki szabadon használhatja. Az okostelefonnal készített fotó alapján az alkalmazás meghatározza a növény aktuális N-igényét és közvetlenül a telefonon tesz javaslatot az esetlegesen alkalmazandó nitrogén mértékére.

N-Tester Clip (minden gazdálkodónak javasolt, a növény korai fejlődési stádiumában) és N-Tester BT (professzionális termelőknek, szaktanácsadóknak). Ez utóbbi már előfizetéses, fejlettebb rendszer, amely alkalmas több növényfaj (őszi búza, árpa, triticale, rozs) N-ellátottságának vizsgálatára is, későbbi fejlődési stádiumokban.

N-Sensor® egy traktorra szerelhető eszköz, amellyela növény felületéről visszaverődő fény alapján meghatározható az aktuális N-ellátottsága, ez alapján pedig menet közben szabályozható a kijuttatandó műtrágya mennyisége.

atFarm műholdas technológia a területen belüli biomassza-növekedési eltérések meghatározására és javaslattétel a differenciált N-kijuttatásra.

Tetszik, nem tetszik: használnia kell

Dr. Borsiczky István agrármérnök évtizedes tapasztalatait osztotta meg a gazdákkal a precíziós gazdálkodással kapcsolatban, és bemutatta a magyaregresi Zöld Mező 2000 Kft. őszibúza-táblájában, 18 hektáron végzett kísérleteinek eredményét. E szerint a második N-fejtrágyázás (melyet Yara N-Sensor adatai alapján végeztek) közel 0,9 t/ha-os átlaggal hozott több termést a homogén kijuttatáshoz képest, amely így bő 42 ezer forint/ha többletbevételt adott. A gépek (szenzor, súlymérős-műtrágyaszóró) kb. 22 millió Ft-os beszerzési árát is figyelembevéve ~ 520 ha felett már egy év alatt megtérülhet a teljes beruházás. – A precíziós gazdálkodás olyan, mint az okostelefon, előbb- utóbb mindenkinek használnia kell – hangoztatta a Tomelilla Kft. ügyvezető igazgatója.

A rendezvény vendégei kukorica öntözési és tápoldatozási újdonságokat, őszi búza kisparcellás, szója és káposztarepce tápanyagellátási kísérleti eredményeket ismerhettek meg a Yara Napon.

Felvételeink: www.agraragazat.hu/galeriak

Tartalom közti banner a cikk végére
no