fbpx

Újabb borvidéken jelent meg az FD fitoplazma

Írta: Csomor Zsolt - 2019 november 05.

A szőlő aranyszínű sárgaság betegségét azonosította a Nébih referencia-laboratóriuma 2019-ben a Hajós-Bajai borvidéken. Az illetékes kormányhivatalok szakemberei megkezdték a felszámoláshoz szükséges intézkedéseket.


Forrás: Wikipedia

Első ízben jelent meg Magyarország Dunától keletre eső területén, konkrétan a Hajós-Bajai borvidéken a szőlő súlyos, aranyszínű sárgaság betegségét okozó FD fitoplazma, olvasható a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) oldalán.

A karantén a kórokozó terjedésének megakadályozása érdekében a betegséggel fertőzött növényeket, valamint a fertőzési góc körüli 1 kilométeres körzetben található, ahol a tünetet mutató tőkéket belátható időn belül meg kell semmisíteni. Az ezt körülvevő 3 kilométeres biztonsági övezetben már zajlik az intenzív felderítés és mintavétel a károsító esetleges jelenlétének és terjedésének feltérképezése érdekében.

A fertőzött területen végrehajtandó védelmi intézkedésekről a Nébih által kidolgozott FD Nemzeti Készenléti Terv ad útmutatást. Az egyes ültetvényeken esedékes hatósági intézkedésekről, azok ütemezéséről, valamint a gazdák teendőiről a 7/2001.(I. 17.) FVM rendelet 7. számú mellékletének 1.4.1.2 alapján a területileg illetékes kormányhivatalok informálják az érintetteket.

Azokon a területeken, ahol a hatóság a fenti jogszabály alapján elrendeli a szőlőtőkék megsemmisítését, a hivatásszerűen gazdálkodó termelők kártalanításra jogosultak. A hatósági intézkedések kizárólag a növényállományra vonatkoznak, vagyis semmilyen formában nem érintik a bor készítését és annak forgalmazását.

Óvintézkedés hiányában a területen található tőkék akár 80-100 százaléka is megfertőződhet a fitoplazmával, sőt a fogékony fajták néhány év leforgása alatt akár ki is pusztulhatnak. A Nébih kéri a szőlő- és bortermelők tudatos és aktív közreműködését a tünetek megjelenésének folyamatos figyelésében, hatósági bejelentésében, a kabócák elleni növényvédő szeres védekezésben, valamint az elhanyagolt ültetvények felszámolásában.