fbpx

Újabb intézkedések az agráriumban dolgozók támogatására

Írta: Kristóf Imre - 2020 április 14.

Június végéig mentesülnek a munkavállalóik munkabérei utáni közterhek megfizetése alól a díszkertészek, a bor- és szőlőtermelők, a pálinka-előállítók, a kisüzemi sörfőzdék és a vadgazdálkodási szolgáltatók is – közölte Nagy István agrárminiszter az MTI híradása szerint.

További könnyítés, hogy a munkavállalóknak a járulékok közül csak a 4 százalékos természetbeni egészségbiztosítási járulékot kell megfizetniük, de annak mértéke nem haladhatja meg a 7710 forintot. A járvány a lehető legrosszabbkor, a legfontosabb értékesítési időszakában törte ketté a dísznövényekkel foglalkozó vállalkozások tevékenységét, ezért ezek a könnyítések őket is megilletik a kormány álláspontja szerint, rájuk is kiterjesztették – tette hozzá az agrártárca vezetője.

200 millióra növelt hitelkeret

A legkisebb mezőgazdasági termelők számára is komoly pénzügyi segítséget jelent, hogy döntöttek a szabad felhasználású, akár három éves futamidejű Agrár Széchenyi Folyószámla Hitel ingyenessé tételéről és a felvehető hitelkeret megduplázásáról. Ez azt jelenti, hogy az év végéig megkötött új hitelszerződéseknél a felvehető hitel maximumát a jelenlegi 100 millió forintról 200 millió forintra növelték, az agrártárca költségvetési forrásaiból jelenleg is nyújtott kamat- és kezességi díjtámogatást 100 százalékra emelte, valamint vállalta a hitelek megkötésével-, fenntartásával kapcsolatos költségek 100 százalékának megtérítését – jegyezte meg Nagy István.

Az agrárminiszter hangsúlyozta, hogy az Agrár Széchenyi Kártya esetében az eddigi 18 600 hitelügylet és az ennek keretében kihelyezett 200 milliárd forint hitel jól mutatja, hogy ehhez a pénzügyi forráshoz tényleg könnyű hozzáférni, nem véletlen, hogy kulcsszerepet játszott az egyéni gazdaságok hitelezésének elmúlt években történt felfutásában. A minél olcsóbb és könnyebb hitelhez jutást segítő lépések közé tartozik, hogy döntöttek az Agrár-Vállalkozási Hitelgarancia Alapítvány által a hitelekhez nyújtott kezességek díjainak csökkentése érdekében az e díjakhoz nyújtott minisztériumi költségvetési díjtámogatás 0,75 százalékra emeléséről.

Az agrártárca javaslatcsomagjában számos további lehetséges beavatkozási eszközt megfogalmazott. Rendelkezik rövidtávú válságkezelési intézkedésekre, valamint a gazdaság újraindítását támogató beruházási programokra vonatkozó tervekkel, programokkal is. A Gazdaságvédelmi akciótervben tehát eddig is kiemelt szerepet kapott az agrárium. Múlt héten a terület számára célzott segítséget jelentő intézkedéscsomag is megjelent – mondta az agrárminiszter, aki bízik abban, hogy a kormány által most elfogadott javaslataik is az ágazat nehézségeinek minél hatékonyabb leküzdését fogják szolgálni.

Magyar élelmiszert vegyél!

A miniszter nyílt levélben kérte a Magyarországon működő élelmiszer kiskereskedelmi láncokat és a hazai beszállítókat a magyar termékek preferálására az import helyett. Emellett kiállt azért is, hogy az önkormányzatok a járványügyi szabályok betartása mellett tartsák nyitva a piacokat annak érdekében, hogy az emberek hozzáférjenek a magyar kistermelők termékeihez. Mindezek mellett az AM elindította a munkaszuret.hu internetes oldalt, egy olyan online felületet, amelyen keresztül az idénymunkát kínáló agrárvállalkozások nyújtotta munkalehetőségeket minél több magyar ember számára meg tudják mutatni, bevételszerzés lehetőségét teremtve mindazoknak, akik most más gazdasági ágazatokban tartósan vagy átmeneti jelleggel elvesztették megélhetésüket – fűzte hozzá Nagy István az MTI híradása szerint.

Fotó: Botár Gergely