fbpx

Újabb megállapodást kötött a MEGFOSZ és az MKB Pénzügyi Csoport

Írta: Kalmár Nárcisz - 2019 március 13.

A 2017-ben aláírt első, majd tavaly megújított együttműködési megállapodás pozitív tapasztalatai alapján a MKB Pénzügyi Csoport és a Mezőgazdasági Eszköz- és Gépforgalmazók Országos Szövetsége (MEGFOSZ) újabb egy évre szóló stratégiai együttműködési megállapodást kötött.

A fiataloké a jövő

Az MKB Pénzügyi Csoport és a MEGFOSZ 2017-ben és 2018-ban több agráreseményen is közös standdal, egységes stratégia mentén mutatkozott be az érdeklődőknek. A kormányhivatalok az ország különböző területein, sok ezer diák számára rendezték meg a pályaválasztási kiállításokat, több szakiskolában nyílt napokat, ezeken túlmenően a MEGFOSZ általános iskolai országos road show-t is szervezett. A rendezvények célja, hogy a pályaválasztás előtt álló fiataloknak bemutassák a magyar agrárszektor jövőjét és a fiatalok előtt álló személyes lehetőségeket.

AZ MKB Bank – társadalmi felelősségvállalási programja részeként – aktívan kapcsolódott be a mezőgépész szakma jövőjét és a pénzügyi tudatosságot egyaránt népszerűsítő és erősítő „Legyél Te is mezőgépész!” országos versenybe is.

mkb

A megállapodás

A mai megállapodás értelmében az MKB Pénzügyi Csoport a következő egy évben is biztosítja a MEGFOSZ működéshez és szakmai programjának végrehajtásához szükséges anyagi forrásokat. Az idei évben – az ország egyik vezető mezőgazdasági gépfinanszírozó vállalataként – az MKB-Euroleasing, az MKB Pénzügyi Csoport tagja is csatlakozott a megállapodáshoz, annak érdekében, hogy még szorosabbra fűzze szakmai kapcsolatait a magyar agráriummal.

A MEGFOSZ célja tagjai versenyképességének támogatása, valamint releváns tagi szolgáltatások biztosítása. E célokat az említett banki lehetőségekkel összehangolva feltárja a lehetséges finanszírozási forrásokat és felhívja tagjai figyelmét azon lehetőségekre, amelyek a MEGFOSZ által is felkarolt agrárpolitikai célkitűzések keretein belül a tagok gazdálkodásának és működésének elősegítését célozzák.

Vály Judit, MKB-Euroleasing, vezérigazgató szerint: „Felelős piaci szereplőként, az MKB-Euroleasing kötelességének tartja, hogy részt vállaljon az agrárszektor jövőjének formálásában, melynek talán a leghangsúlyosabb feladata a szakemberek következő generációjának a kinevelése.”

– Nagyon örülök, hogy ilyen, több ágazatot is érintő összefogás valósult meg. A technológiai változások teljesen átalakították a mezőgépész szakmát, ezért a szakmai ismeretek mellé pénzügyi ismereteknek is társulniuk szükséges. A jól tervezett gépberuházás így eredményezhet nagyobb eséllyel eredményes gazdálkodást mondta Harsányi Zsolt, MEGFOSZ elnök.

– Az MKB Pénzügyi Csoport kiemelt figyelmet fordít azon tevékenységek, ágazatok finanszírozására, amelyek az agrár- és élelmiszerpolitika fejlesztési célkitűzései között szerepelnek mutatott rá dr. Balog Ádám, MKB Bank elnök-vezérigazgató.