fbpx

Újabb nagy dobás a FENDT-től

Írta: Szerkesztőség - 2011 január 10.

Új Fendt 800-as, 900-as sorozat bemutató

Ez év júniusában a marktoberdorfi gyárban legördült a szalagról az első új Fendt 800 Vario, amelyről akkor még csak annyit lehetett tudni, hogy a Fendt újabb „nagy dobása” lesz.

Németországban szeptember elején tartottak nemzetközi sajtótájékoztatót, melynek keretében szántóföldi körülmények között is bemutatták az új motortechnológiával és elektronikával szerelt 200-280 LE teljesítményű 800-as Vario sorozatot, amely 5 lépcsőben (200, 220, 240, 260, 280 LE) tölti ki a korábban a 200-300 LE motorteljesítmény kategóriában lévő űrt

. Az új 900-as sorozat 6 lépcsőben (240, 270, 300, 330, 360, 390 LE) lesz elérhető.

A legszembetűnőbb változás a tágas és kényelmes X5-ös kabin, amelyben az új, két változatban is megvásárolható 7 vagy 10,4 collos érintőképernyős Variotronic terminál található.

 

A traktor VarioDoc dokumentációs rendszerrel rendelkezik

 

A kényelem és a megbízhatóság mellett a fejlesztések másik fő célja a környezetvédelem, melynek jegyében a Fendt már most megfelel a 2014-ben kötelezővé váló károsanyag-kibocsátási normáknak az AdBlue technológiás motornak köszönhetően.

Az új sorozat önsúlya mintegy 2 tonnával nagyobb az elődeinél. A keretalváz és a vezetékek az új gépekben könnyebben hozzáférhetőek lettek.

Az új sorozat 3 felszereltségben – power, profi és profi plusz – gyártják.

Az Axiál Kft. a Németországban bemutatott újdonságokat szerette volna minél előbb a hazai termelőknek is megmutatni, s ennek érdekében rendezvényeket szervezett Magyarországon.

Az egyik helyszín Cibakházán volt (szeptember 21.) a Ciszöv 49 Mezőgazdasági Kft telephelyén. Túróczi János a Kft. első számú vezetője a saját tapasztalataikat osztotta meg a népes hallgatósággal.

Cégük 3.000 ha-on gazdálkodik, amelynek egészén megoldott az öntözés is. A szántóföldi növénytermesztés mellett tehenészeti teleppel, és egy 27.000 t-s raktárbázissal is rendelkeznek.

Ezeknek az üzemi méreteknek megfelelően a saját gépállományuk is megvan, amelyet folyamatosan fejlesztenek.

 

A korszerűsítés jegyében 2009-ben is gépberuházásról döntöttek

 

A típusok kiválasztásánál az alábbi szempontokat helyezték előtérbe:

  • gépkezelők kényelme, egészségüknek megőrzése
  • fogyasztás, takarékossági szempontok
  • használt gép beszámítás
  • szerviz-háttér (régebben is volt kapcsolatuk az Axiál Kft.-vel, elégedettek velük)
  • ár/érték arány
  • műszaki színvonal
  • ügyfélkezelés a kereskedelmi cég részéről

Mindezen paraméterek és azok súlyozása mellett az Axiál Kft. és a Fendt márka mellett tették le voksukat, s 2009. év júliusában 9 db traktort vettek.

A 9 db-ból 5 db már több mint 1000 üzemórát dolgozott, de hiba miatt még egyszer sem fordult elő, hogy bármelyik gép kiesett volna a munkából.

A megbízhatóság mellett az üzemanyag fogyasztás is kellemes meglepetést okozott számukra.

A fogyasztást az üzemelés folyamán folyamatosan mérik, amely alapján a Fendt 310 Vario-k a 105 LE-s teljesítményükkel 6,27 l/üzemórás átlagot produkáltak.

Tekintettel a kezdeti tapasztalatokra, a gépkezelők véleményére és a gazdaságossági mutatók vizsgálatára; a vezetőség úgy döntött, hogy a soron következő gépcseréket, illetve fejlesztéseket szintén az Axiál Kft. segítségével és Fendt márkájú traktorokkal fogják megoldani.

Ennek megfelelően a tavalyi év októberében újabb 2 db immáron nagy teljesítményű (300 LE) Fendt traktort vásároltak.

 

Dudás Ervin