fbpx

ArmaTrac már a hazai szántásban

Írta: Sándor Ildikó - 2011 február 02.

Míg augusztusban csak ünnepi köntösben láthattuk a Farmer-Expón, most első hazai gyakorlati bemutató sorozatán ismerkedtünk a török gyártmányú ArmaTrac 804 LUX traktorral 2010. szeptember 21-25. között. Terepen, szántás közben bizonyíthatott az új gép, sőt összehasonlításban is állnia kellett a versenyt a már ismert társai mellett. Nyírgyulaj, Körösladány, Dömsöd, Murakeresztúr, Nagyveleg és az általam is meglátogatott Dömsöd adott helyszínt a bemutatóknak, sőt mindezt a közeljövőben még több is fogja követni, hogy minél hamarabb jöhessen szóba vásárláskor alternatívaként az ArmaTrac név is.

„A kisebb farmergazdaságoknak szántó traktorként ajánljuk, a 80-90 LE-s traktorok kiváltására, míg nagyobb gazdaságok esetében könnyebb munkákra ill. kiszolgáló tevékenységre célszerű választani.” – foglalta össze a gyakorlatilag elég széles potenciális érdeklődői kört ifj. Kis Pál, az Auditker Kft. értékesítési vezetője.
A gyári angol Perkins 1104D-44T (4 hengeres TIER III) motorral és német ZF (16+8) váltóval készült, 76 LE teljesítményű gép ár-érték arányban nagyon jó helyet foglal el a hazai piacon, ami azt jelenti, hogy bár ára (6.972.000 Ft+áfa, az EUR árfolyam függvényében) a jól bevált orosz traktorok és a drága nyugati traktorok közé helyezhető, minőségét tekintve viszont a nyugati gyártmányú társaihoz közelít. A minőségi elemek között kell megemlíteni az összkomfortos, klímás fülkét is, amely a túlnyomásnak köszönhetően a vegyszerezésekhez is gond nélkül használható.

A gyakorlati bemutatón a kezelőket kérdezték a gazdálkodók az eddigi tapasztalatokról, a válaszokból íme egy csokorra való:

– A teljesítményén nincs mit túlmagyarázni, kategóriájának biztos képviselője.

– A motor és a váltó mellett gyakorlatilag minden alkatrész minőségi termék, így pl.a Carraro híd is.

– A kényelmet a klíma mellett a csendes fülke és a kartámlás ülés is biztosítja.

– Önsúlya 4200 kg, végsebessége 40 km/h.

– Hidraulika emelőképessége 3200 kg, két kihelyezett hidraulikakörrel rendelkezik.

– Az alacsony fenntartási költséget leginkább a takarékos (kb. 14 l/ha) üzemanyag-fogyasztás biztosítja, amit ez a bemutató is igazolt: talajadottságoktól függően akár 25-30%-kal kisebb fogyasztással éri el ugyanazt a teljesítményt.

– Alkatrész ellátása biztosított, az Auditker Kft. Garanciájával.

– Új gép vásárlásakor a garancia ideje mellett annak költsége is mérvadó lehet a döntéskor. Armatrac traktor esetében az ország minden pontjára érvényes az Auditker „aranyszabály, miszerint a 2 év vagy max. 1500 üzemóra garancia ideje alatt összesen max. 100 km-t számolnak fel alkalmanként a kiszálláskor, még ha a kecskeméti székhelytől a lehető legtávolabb is dolgozik az a gép.

A teljesítménnyel még barátkoznak a gazdálkodók, a látottakat átgondolják, átbeszélik, a mai cél ez volt. De a gyakorlati tapasztalatokat és további gépbemutatókat új modellek is fogják követni, így hamarosan találkozhatunk ArmaTrac ültetvénytraktorokkal is.