fbpx

Öt veszélyes repcetábla, felszámolták

Írta: Szerkesztőség - 2021 április 20.

Húsz Baranya megyei repcetábla mintájából ötnél igazolták a NÉBIH laboratóriumi eredményei, hogy veszélyt jelentenek a méhekre. Az illetékes hatóság soron kívül elrendelte a szabálytalan technológiával kezelt kultúrnövények felszámolását.

 

repce
A szabálytalanul kezelt repcetáblák, melyek veszélyesek a méhekre, felszámolásra kerültek (Fotó: MTI/Varga György)

 

A kimutatott növényvédőszer-maradékok szabálytalan növényvédelmi technológiára utalnak

Méhészek jelzései alapján több virágzó és virágzás előtt álló repcetáblából is mintát vettek a Baranya Megyei Kormányhivatal növényvédelmi szakemberei.

A vizsgálatok célja: megállapítsák, hogy az adott növényállományok kockázatot jelenthetnek-e a beporzó rovarokra, a méhekre. A NÉBIH laboratóriumi eredményei és kockázatbecslése alapján öt esetben kellett a hasznos rovarok védelme érdekében elrendelni a növények megsemmisítését.

 

A beporzó rovarok védelme az élelmiszerlánc-biztonság szempontjából is kiemelten fontos

Az Országos Magyar Méhészeti Egyesület (OMME), a NÉBIH és a megyei növény- és talajvédelmi hatóságok 2012 óta rendszeresen célzott monitoring vizsgálatokat folytatnak a virágzó kultúrákban. A közös akciók célja, hogy kiszűrjék a méhekre kockázatot jelentő, szabálytalanul kezelt növénykultúrákat.

Az évi mintegy 60-100 minta közel 10 százalékánál bizonyosodik be a szabálytalan szerhasználat. Általában ez alapján a kockázatos területek is kiszűrhetők, meghatározhatók.

A szabályos, a növényvédő szerek címkéjén előírtaknak megfelelően végzett növényvédelmi tevékenység nem jelent kockázatot a házi méhekre és a vadon élő beporzó szervezetekre. A termelők többsége betartja ezeket az előírásokat, így tevékenységükkel nem veszélyeztetik a méhek életét.

 

repce
Méhpusztulás esetén a térség repcetáblái ellenőrzés tárgyát képezik (Fotó: MTI/Varga György)

A hatóságok kiemelten kezelik a méhpusztulási eseteket

Méhpusztulások esetén technológiai ellenőrzéseket és analitikai vizsgálatokat hajtanak végre az illetékes szakemberek. Ennek során az elhullás környezetében található, méhekre attraktív kultúrák növényvédelmi kezeléseit is mindig ellenőrzik.

A bejelentett mérgezés-gyanúk kivizsgálása során évente mindössze az esetek 5-10%-ában lehet megállapítani, hogy növényvédő szer okozta a mérgezést.

 

Az átalányadózó méhészeti tevékenységet folytató őstermelő méhészeti termékekből származó jövedelme adómentes (Videó: Horizont Média)

 

A beporzó rovarok védelme közös érdek

A kockázat minimalizálását szolgáló növényvédelmi előírások a NÉBIH honlapján elérhetőek, az azokat szándékosan megszegő termelők maximális hatósági szigorra számíthatnak.

 

Forrás: NÉBIH

Összeállította: Barna Ferenc