fbpx

Négy vadgazdálkodási egység lett fertőzötté nyilvánítva

Írta: Barna Ferenc - 2021 március 03.

Hat, elhullott vaddisznó mintájában mutatták ki az afrikai sertéspestist (ASP), erre hivatkozva módosították 13 vadgazdálkodási egység besorolását, valamint kérték a házisertés-tartóktól a fokozott odafigyelést.

 

Mezőgazdaság, vaddisznók
ASP vírusát mutatták ki elhullott vaddisznók mintájában (Fotó: Barna Ferenc)

 

Az ASP visszaszorítására már hatályban van a Nemzeti Akcióterv, mely a vaddisznóállomány drasztikus csökkentését írja elő többek között, ennek lényegét már korábban több oldalról megközelítettük.

 

Újabb fertőzések a vadállományban

Az elmúlt hetekben újabb területen, ezúttal Dunaalmás külterületén elhullottan talált hat vaddisznónál mutatta ki az ASP vírus jelenlétét a NÉBIH laboratóriuma. Az ASP Szakértői Akciócsoport az új eredmények -, valamint a kockázatelemzés alapján az alábbi döntést hozta:

  • Komárom-Esztergom megye négy, eddig magas kockázatú területbe tartozó vadgazdálkodási egységének teljes területét fertőzötté nyilvánította;
  • a magas kockázatú területé minősített kilenc Győr-Moson-Sopron megyei vadgazdálkodási egység területét (ezek korábban közepes besorolásúak voltak).

 

Mezőgazdaság, állattenyésztés
A házisertések is veszélyeztettek lehetnek, be kell tartani az előírásokat (Fotó: Barna Ferenc)

 

Sertéstartók, figyelem!

Az intézkedések elsősorban a vadgazdálkodókat érintik, azonban a járványügyi helyzet változása a házisertés-tartóktól is fokozott odafigyelést igényel.

A NÉBIH honlapján megtalálható a Jó Sertéstartási Gyakorlat utasításainak betartása a fertőzött területen kötelező, a magas kockázatú területen hangsúlyozottan ajánlott a sertéstartók számára.

 

Mezőgazdaság, vadgazdálkodás
Magyarországi nagyvadállomány, a vaddisznók száma évről-évre csökken már egy ideje, az akcióterv alapján még nagyobb létszámcsökkenés lesz az állományban (Forrás: KSH / MTI)

 

A vadgazdálkodási egységek aktuális kockázati besorolása a NÉBIH tematikus internetes oldalán weboldalán a letölthető anyagok között megtekinthető, ellenőrizhető.

 

Forrás: NÉBIH