fbpx

Vágóhídi botrány: emberhez méltó bánásmódot ígér a német a kormány

Írta: - 2020 június 30.

Julia Klöckner német agrárminiszter a legutóbbi vágóhídi tömeges koronavírusos megbetegedések után a tanulságok levonására szólította fel az ágazatot. Mint az ismert, a botrányt a Tönniesnél uralkodó állapotok robbantották ki, amikor csaknem 700 dolgozójuk betegedett meg – jobbára román vendégmunkások – a központi vágóhídon. Az esetet diplomáciai feszültség kísérte a német és a román állam között.

A német agrárminiszter az egész Európát bejáró hír után a jövőben inkább több kisebb húsüzemet szeretne látni. Véleménye szerint az üzemméret és a járvány terjedésének vehemenciája szoros összefüggésben van egymással. Nem tetszik neki a gigavágóhidak azon gyakorlata sem, hogy külföldi „alvállalkozókkal” végeztetik el a vágást, darabolást. „ A szervezetet felelősség terheli a foglalkoztatottakkal szemben. Ez így nem maradhat” – fogalmazott a miniszterasszony.

 

Julia Klöckner (Forrás: landundforst.de)

 

Ezért 10 pontban foglalta össze az elvárásait az ágazattal szemben:

  1. Az alvállalkozók foglalkoztatásának véget kell vetni. 2021 január elsejétől már kizárólag az üzem saját alkalmazásában álló munkaerő végezheti a vágást, darabolást.
  2. Az „azonos munkáért azonos bért” elvének a húsiparban is érvényesülnie kell. A különféle jogcímeken alkalmazott bérlevonásokat el kell törölni.
  3. A munkavégzés időtartamát elektronikus naplózással kell követni, hogy a munkavállalók túldolgoztatása elkerülhető legyen.
  4. A levegő hűtését és keringetését végző (a vírus terjedéséért nagyban felelős) rendszerekre speciális filtereket kell szerelni. A dolgozókat rendszeresen tesztelni kell koronavírusra, hiszen nemcsak egymáshoz közel dolgoznak, de a szállásokon is egymás közelében tartózkodnak.
  5. A nagyobb vállalatoknak nyilvántartást kell vezetniük a kölcsönzött és szerződött külsős munkaerőről, és ezt a hatóság felszólítására be kell tudniuk mutatni.
  6. Be kell fejezni azt a gyakorlatot, hogy higiéniai szempontból kifogásolható, felújításra szoruló, mégis túlárazott szállásokon helyezik el a külföldi munkaerőt.
  7. Lehetővé kell tenni, hogy ne tömegszállásokon, hanem egyszemélyes hálókban legyenek elhelyezve az emberek.
  8. Több ellenőrzésre lesz szükség az ágazatban, hogy a higiéniai és a munkavédelmi elvásárokat betartathassák. A szállások vizsgálata a munkavédelem részét képezi. Nagyjából 14 naponta számíthatnak be nem jelentett ellenőrzésekre a nagyvállalatok mindaddig, amíg teljesen át nem állnak a dolgozók iránt is felelősségteljes szemléletre.
  9. A kapcsolódó hatóságok hatékony együttműködésére számít a kormányzat, egész Németországra kiterjedően.
  10. A helytelen gyakorlatokat a korábbinál jóval nagyobb büntetési tétellel kell terhelni. A kis- és nagyüzemek tekintetében más lesz a bírság mértéke.