fbpx

Szeptemberben tovább emelkedtek az élelmiszerárak

Írta: Barna Ferenc - 2021 október 12.

Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) kimutatása szerint már második hónapja emelkedő tendenciát mutatnak az élelmiszerárak a világon: a szeptemberi árindex 130 pont lett, ez pedig 1,2 százalékkal magasabb az augusztusinál és 32,8 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál.

 

napraforgóA mezőgazdaságban globálisan jelentkezett a hektikus időjárás kedvezőtlen hatása (Fotó: Horizont Média/Barna Ferenc)

Szűkös kínálat, magas kereslet

A FAO elemzése összességében a kínálat szűkösségére, valamint a búza és a pálmaolaj iránti keresletnövekedésére vezette vissza az élelmiszerár emelkedését.

Az élelmiszerár-index kereskedelemmel súlyozott mutató, amely az öt legfontosabb élelmiszer-alapanyag – növényi olajok, szemestermények, húsfélék, tejtermékek és cukor – nemzetközi piaci árát veszi figyelembe.

Az átfogó árindex tavalyi átlaga 97,9 pont, három éve a legmagasabb volt, 3,1 százalékkal meghaladta a 2019. évit, de több mint 25 százalékkal alacsonyabb volt a 2011-es történelmi csúcsnál.

Szemestermények

Szeptemberben a szemestermények árindexe átlagosan 2 százalékkal haladta meg az augusztusi szintet, amiben döntő szerepe volt a búza 4 százalékos drágulásának. A búza átlagára 41 százalékkal nőtt tavaly szeptemberhez viszonyítva. A rizst nagyobb, a kukoricát most csak kisebb mértékű drágulás jellemezte.

Növényi olajok

A FAO szeptemberi növényi olaj árindexe 1,7 százalékkal nőtt havi és mintegy 60 százalékkal éves összevetésben. A pálmaolaj világpiaci ára 10 éves csúcsra emelkedett a megugrott globális importkereslet miatt, illetve azokra a félelmekre, hogy Malajziában az idénymunkások hiánya miatt csökken a termelés.

Repceolaj világpiaci ára is jelentősen emelkedett, míg a szója- és napraforgóolaj esetében kisebb árcsökkenést tapasztaltak.

A tej és tejtermékek

A tejtermékek árindexe 1,5 százalékkal emelkedett: a sovány tejpor és a vaj ára erősen emelkedett, ezt mérsékelte a sajt és az egyéb tejporok mérsékelt árnövekedése. Ebben a szegmensben az alacsony kínálat, a készletek kismérete gerjesztette a növekedést.

FAO élelmiszer árindex 2021Szeptember már a második hónap egymást követően, hogy emelkednek az árak (Grafika: FAO)

 A cukor

A cukor árindexe 0,5 százalékkal emelkedett szeptemberben augusztussal összevetve, azonban a tavalyi év hasonló időszakához viszonyítva 53,5 százalékos emelkedést rögzítettek. Ennek hátterében az már sokat emlegetett kedvezőtlen időjárási körülmények állnak, illetve a magas etanolárak, aminek hatására kevesebb cukrot állítanak elő Brazíliában.

Hústermékek

A hústermékek árindexe gyakorlatilag nem változott szeptemberben, azonban 26,3 százalékkal nőtt tavaly szeptemberhez képest. A baromfi és sertéshús ára csökkent, mivel globálisan csökkent a kereslet, ezt ellensúlyozta a juh és szarvasmarha árának kismértékű emelkedése.

Forrás: FAO