fbpx

Pályázat szőlészetben-borászatban!

Írta: Szerkesztőség - 2011 január 10.

A napokban jelent meg egy, a Vidékfejlesztési Minisztérium által kiírt támogatási lehetőség, amely keretében borászati gépek, technológiai berendezések beszerzéséhez lehet igénybe venni támogatást!

 

E havi pályázati cikkünkben ezt a lehetőséget mutatjuk be Önöknek! Támogatás kizárólag olyan új gép vásárlásához nyújtható, amely javítja a vállalkozás összteljesítményét.

Nem nyújtható támogatás olyan beruházásra, amely egy új és korszerű géppel lecseréli a meglévő gépet, vagy annak részeit, anélkül, hogy legalább 25%-kal növelné a termelési kapacitást, vagy alapvetően megváltoztatná a termelés jellegét, illetve az alkalmazott technológiát.

A támogatási forma sajátossága az egyéb EMVA támogatásokhoz képest, hogy a gépnek már a pályázó tulajdonában kell lennie kifizetve a támogatási kérelem benyújtásakor.

Az eszköz beszerzésének legkorábbi időpontja pedig a rendelet hatályba lépésének napja, 2010. szeptember 25.

 

A támogatás mértéke mikro- kis- és középvállalkozások (KKV) esetében a nettó vételár 30 %-a, nagyvállalatok esetében 20 %-a.

Az egy kérelmező által igényelhető támogatási összeg támogatási időszakonként legalább 1.000.000 Ft, legfeljebb 400.000.000 Ft lehet.

Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy KKV-k legalább nettó 3.333.333 Ft-os, nagyvállalatok pedig minimum 5.000.000 Ft-os nettó beruházást kell, végrehajtsanak!

A 2010/2011-es borpiaci évben rendelkezésre álló keretösszeg közel 2 milliárd Ft. Amennyiben a jogosan igényelt támogatások összege meghaladja ezt a keretet, úgy a következő borpiaci évi forrásösszeg terhére történnek meg a kifizetések.

Támogatást igényelhet természetes személy és gazdálkodó szervezet:

  • őstermelő,
  • egyéni vállalkozó,
  • egyéni cég,
  • gazdasági társaság, szövetkezet, ha KKV-nak, vagy nagyvállalatnak minősül.

A támogatás igénybevételéhez egyéb feltételeknek is meg kell felelni:

  • a szabályszerű működéshez szükséges hatósági engedélyekkel vagy igazolásokkal kell rendelkezni,
  • a számla teljesítésének időpontjában kezdődő termékfelelősségi, jótállási és szavatossági jogainak érvényesítéséhez szükséges okiratokkal kell rendelkezni,
  • nem minősülhet a vállalkozás nehéz helyzetben lévőnek,
  • a támogatási kérelem benyújtásakor csőd-, felszámolási-, végelszámolási-, adósságrendezési eljárás, illetve gazdálkodási tevékenységével összefüggő végrehajtási eljárás alatt a vállalkozás nem állhat,
  • egyszerűsített adóraktári engedéllyel, vagy pezsgőadó raktári engedéllyel, vagy a borászati üzemre vonatkozó működési engedéllyel kell rendelkezni.
  • bor forgalomba hozatali járuléktartozása a pályázónak nem lehet,
  • mulasztási vagy minőségvédelmi bírság tartozása a kérelmezőnek nem lehet,
  • jogerős ideiglenes bezárásra vonatkozó határozattal az ügyfél nem rendelkezhet.

Amire még a fentieken kívül figyelni szükséges:

  • aki a pályázni kívánt gépre már kapott támogatást az AVOP, SAPARD, vagy EMVA keretein belül, az most nem igényelhet támogatást,
  • az elszámolni kívánt gépnek szerepelnie kell a hatályos Gépkatalógusban,
  • a támogatási kérelem benyújtásakor a gépnek már a pályázó 100 %-os tulajdonában kell lennie,
  • a gép gyártásától a támogatási kérelem benyújtásáig nem telhet el 2 évnél hosszabb idő a gépre vonatkozóan.

A pályázat elnyerése után is be kell tartani néhány kötelezettséget:

  • a gép használatba vételének- és üzemeltetésének helye a Magyar Köztársaság területén legyen,
  • a gépet a támogatási döntés közlésétől számított legalább 5 évig rendeltetésének megfelelően, a vonatkozó engedélyek és előírások betartásával kell használni, üzemeltetni,
  • az üzemeltetési kötelezettség időtartama alatt a gép nem idegeníthető el, és nem adható bérbe, de jótállás alapján történő csere, amortizáció, lopás, működésképtelenné vagy használhatatlanná válás esetén – bejelentést követően (ennek a gépcsere előtt 3 nappal kell megtörténnie) – saját forrásból azonos rendeltetésű, azonos vagy jobb paraméterekkel rendelkező gépre lecserélhető,
  • a kérelmezőnek az üzemeltetési kötelezettség idejére rendelkeznie kell a gép üzemeltetésének lehetőségét biztosító kizárólagos joggal.

Kizárólag a készpénzzel vagy banki átutalással a támogatási kérelem benyújtásáig 100%-ban kiegyenlített kiadások fogadhatók el a támogatás alapjaként.

Csereszerződéses – ún. kompenzációs – számlák, számlaösszegek és lízing konstrukcióval érintett számlák nem szolgálhatnak a támogatás alapjául. Az ilyen módon kiegyenlített összegek alapján támogatás nem fizethető.

Szüreti, termelési vagy készlet-jelentési kötelezettségeknek határidőben érdemes eleget tenni, mert:

  • az a kérelmező, aki a fentieknek határidőben nem tesz eleget, nem jogosult az e rendelet szerint támogatás igénybevételére, sem a kötelezettség nem teljesítésének borpiaci évében, sem az azt követő borpiaci évben,
  • azon kérelmező esetében, aki ezt a kötelezettségét a határidő lejártát követő legfeljebb 10 munkanapon belül pótolja, a megítélhető támogatás összegét az MVH késedelmes munkanaponként a megítélhető támogatási összeg 1/11-ed részével csökkenti. A csökkentés alapját az az összeg képezi, amelyre a kérelmező a határidőig benyújtott jelentés esetén lett volna jogosult.

 

A támogatási kérelmet 2010. október 16. és 2011. március 31. között lehet benyújtani. Az agrárpolitikáért felelős miniszter a forráskimerülésről közleményt ad ki.

 

A támogatás kifizetésére akkor kerül sor, amikor a gépvásárlás számlával igazolt megvalósulásának adminisztratív, valamint helyszíni ellenőrzése megtörtént.

Az MVH a támogatási kérelmeket beérkezési sorrendben bírálja el. A támogatás kifizetésének legkésőbbi határideje 2011. október 15.

Reméljük, hogy a fentiekkel sikerült felkeltenünk érdeklődésüket a támogatás iránt.

Amennyiben a pályázat beadása mellett döntenek, kérjük, keressék pályázati csoportunkat a [email protected] e-mail címen, vagy a 06-96/213-788-as telefonszámon.

Készüljön fel velünk idejében a támogatás igénylésére, hogy még a forráskeret kimerülése előtt beadhassa kérelmét!