fbpx

Az eddigi migráció semmi ahhoz képes, ami eztán jön

Írta: Kohout Zoltán - 2019 március 07.

Óránként fogy

Becslések szerint a bolygón minden órában 50-100 hektár termelésre alkalmas terület pusztul vagy tűnik el. Nemcsak a városok, ipari és közlekedési felületek szétterjedése okozza ezt, hanem a mezőgazdaság, illetve a helytelen technológiák alkalmazása, aminek következtében elsavasodnak, kiszáradnak, tönkremennek a talajok. Míg a jó minőségű termőtalaj kialakulásához évszázadokra is szükség lehet, addig a pusztulás néhány óra, hónap vagy év alatt végérvényessé válhat.

migráció

700 millió ember

Aggasztó következtetésekre ad okot az Európai Bizottság tudományos szolgálata és tudásközpontja által tavaly közzétett, az elsivatagosodást bemutató világatlasz, amely szerint a népességnövekedés és a fogyasztási szokások változása minden korábbinál nagyobb nyomást gyakorolnak a Föld természeti erőforrásaira. 2050-re a világ termőtalajainak 90%-a lesz érintett, és a szűkös talajerőforrásokból eredő problémák akár 700 millió embert is arra kényszeríthetnek, hogy elhagyják lakóhelyüket. A probléma Afrikában és Ázsiában a legsúlyosabb – vagyis ott, ahol a legnagyobb a szegénység, illetve a népességnövekedés.

Kiirtjuk a jövőt

Az EB szerint a talajromlás egyik fő oka a mezőgazdasági termelés további bővülése. Ezt azonban ellensúlyozni lehetne például az agrár-termőterületek terméshozamának növelésével, a növényi alapú étrend elterjesztésével, a pazarlás csökkentésével.

Közben az ember mellett a klímaváltozás is teszi a magáét: Indiában, Kínában és Afrika szubszaharai régióban a terméscsökkenés 50%-os(!) is lehet. Felgyorsult az erdőirtás is, ami tovább erősíti a talajpusztulást és a klímaváltozás káros hatásait.