fbpx

Borarcok néven indult gasztro közösségi oldal

Írta: Kristóf Imre - 2019 január 02.

Magyarország első borbarát és gasztronómiai közösségében a borászoknak éppúgy ott a helyük, mint az éttermeknek és bárkinek, akinek valami köze van a borhoz. A Borarcok januártól 4 nyelven lesz elérhető és hamarosan megtalálható lesz rajta az e-sommelier szolgáltatás is.

Borarcok

Borászatok és magánszemélyek egyaránt regisztrálhatnak a Borarcok gasztroközösségi portálon, amit azért hoztak létre az alapítók, hogy összehozzák azokat, akik úgy érezték, kell egy oldal a bor és a gasztro kedvelőinek.

A vadonatúj honlapon a látogatók megoszthatják egymással borélményeiket, de ajánlhatnak másoknak borokat, borászatokat és éttermeket is.

„A Borarcok elindítását egyéves előkészítő munka előzte meg, és gyakorlatilag ez az első valós gasztroközösségi portál Magyarországon. Várunk mindenkit, aki borral foglalkozik, érdeklődik iránta, esetleg készíti, vagy csak fogyasztja. Tehát bárkit, akinek van valami köze a borhoz” – fogalmazott Vadányi Balázs alapító.

A weblap szolgáltatásai között hamarosan megtalálható lesz az e-sommelier szolgáltatás, ahol adott ételhez különböző borjavaslatok között szemezhetünk majd. Januárban pedig elindul egy átfogó sommelier képzés Borarcok borértő néven.

„A képzés nemcsak vendéglátósoknak szól majd. Országosan 1200 fő részére szervezzük az oktatást 90 százalékos támogatással, ami fejenként 85 ezer forint megtakarítást jelent” – tette hozzá a Borarcok egyik ötletgazdája.

A site-on lehetőség lesz arra is, hogy egy adott borvidék meglátogatása előtt informálódjunk az ottani legjobb borászatokról és környékbeli éttermekről.

Mivel egy közösségről van szó, az alapítók örülnek minden közösségi kezdeményezésnek, legyen az egy csoport létrehozása, egy esemény feltöltése, vagy olyan ismerősök meghívása, akiktől még jobb lesz a Borarcok.

A honlap januártól négy nyelven érhető el, benne a legfinomabb receptekkel és a nemzetek konyháiról szóló érdekességekről szóló cikkekkel.