fbpx

Franciaországi tanulmányút sajtkészítők számára

Írta: Szerkesztőség - 2018 október 29.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által szervezett franciaországi tanulmányúton 12 magyar kecsketej- és juhtejtermelő, illetve feldolgozó vett részt, akik a gyártástechnológia mellett a termelői összefogásról is szerezhettek tapasztalatokat.

A kiskérődző ágazat egyik kitörési pontja a tejtermelés növelése és a minél magasabb feldolgozási fokú, magas hozzáadott értékű termékek előállítása, olvasható a NAK oldalán. Ennek eredményeként növekedhet a hazai élelmiszeripari kapacitás, a foglalkoztatottság, a versenyképesség és a fogyasztás.

A juh- és kecsketejre, valamint az ezekből készített tejtermékekre a fogyasztói igény lényegesen nagyobb, mint amennyit jelenleg az ágazat előállít. A felvásárolt és feldolgozott juhtej mennyisége jelenleg mintegy 700 ezer liter: a feldolgozással elsősorban közepes és kisebb méretű előállítók foglalkoznak. A kecsketejtermelés becsült mennyisége 3-5 millió liter évente, de ebből mindössze 600 ezer liter tejet dolgoznak fel a tejüzemek. Jellemző az ágazatra, hogy a fő bevételnek számító tejet és a saját készítésű tejterméket a gazdálkodók jórészt közvetlenül értékesítik.

Sok specifikus információ és támogatás szükséges ahhoz, hogy a gazdaságok nemzetközi viszonylatban is versenyképesebbé váljanak, s minél több és jobb minőségű terméket állítsanak elő. Ennek érdekében a NAK különféle olyan szakmai rendezvényeket is szervez, amiket ezek az élelmiszeripari vállalkozások és őstermelők átültethetnek a mindennapi tevékenységükbe. Októberben 12 kecsketej- és juhtejtermelő, illetve feldolgozó kamarai tag utazhatott Franciaországba a NAK által szervezett, és részben a kamara által finanszírozott sajttechnológiai szakmai tanulmányútra.

Az egyik legismertebb francia mezőgazdasági iskolában, az ACTALIA képzőközpont carmejane-i mezőgazdasági technikumában működtettet manufakturális sajtműhelyben a program résztvevői valós üzemi gyártás közben sajátíthatták el a savas alvasztású friss „túró” sajtok és krémsajtok, valamint a kecsketejből kézműves technológiával előállított kékpenészes sajt gyártását. Emellett megismerkedhettek az úgynevezett TOME típusú félkemény sajt érlelt változatának juhtejből történő elkészítésével is.

A gyártástechnológiai ismeretek mellett lehetőség nyílt megismerni a francia farmgazdálkodók saját termelésű és előállítású termékeinek forgalmazására létrehozott szövetkezeti üzletek működését is. A résztvevők továbbá a kis családi farmgazdaságok integrációjáról is átfogó képet kaptak.

Összeállította:
Csomor Zsolt