fbpx

Újdonságokkal teli Bayer Farm

Írta: Kalmár Nárcisz - 2018 július 20.

Magyarországon először a békéscsabai Bayer Farm meghívott gazdái lehettek fültanúi egy nagy bejelentésnek. Június 5-én emellett a Bayer termékei, komplex és komplett szolgáltatásai, illetve technológiái voltak az átfogó szakmai nap főszereplői.


Fotó: Nagy Lajos, Bayer

Június 7-től tulajdonosai leszünk a Monsantónak – e nagy jelentőségű híradással kezdte köszöntőjét Tora Péterüzletágvezető, majd részletesen ismertette a Bayer és a Monsanto integrációjának legfőbb mutatóit: a vállalat történetének eddigi legnagyobb akvizíciója révén kétszeresére nő a mezőgazdasági üzletág, a tranzakció várhatóan értéknövekedést eredményez, a Bayer megerősíti a fenntarthatóság és az érdekeltek bevonása melletti elkötelezettséget. A vállalat neve Bayer marad.

A kukorica-megálló

A kukoricában a korai gyomosodás a legfontosabb a termésveszteséget okozó gyomproblémák közül – hangzott el immár a szakmai előadások-bemutatók sorának elején. Ez a gyomosodási időszak a kukorica 3 leveles állapotától 9 leveles koráig a legkritikusabb. Ekkor mindenképp védekeznünk kell, és nem hagyhatjuk a gyomokat háborítatlanul, hogy elvonják a nedvességet és a tápanyagokat a kukorica elől. Erre a védekezésre a Bayer két új megoldást fejlesztett ki: az egyik az Aspect T, melyet a portfólió hatóanyagspektrumának a színesítésére és a hatásmódok kombinációja révén a gyomrezisztencia kialakulásának lassítására vezettek be. A bemutatott kukoricaparcellában a Merlin flexx mellé jutatták ki, és rendkívül jó gyomirtó hatást tanúsított a kombináció. Az Aspect T mellett a Bayer másik újdonságát, a Mester Powert is megismerhették a gazdálkodók.

Propulse már napraforgóban is!

Tavaly napraforgóban is bevezette a Bayer a már repcében is bizonyított Propulse gombaölő szert.

A Propulse kiváló hatékonysággal véd a napraforgó kórokozói ellen, emellett jól mérhető élettani hatással is bír: nagymértékben növeli a növény vitalitását, ellenálló-képességét. Ezáltal alkalmazása száraz és csapadékos időjárási körülmények között is egyaránt megtérül. Hatékony mindegyik veszélyes kórokozó ellen olyan esetekben is, ahol más készítmények hatásspektruma nem megfelelő, vagy a hatékonyságuk nem elegendő. Alkalmazása magasabb hozamot és jobb minőséget eredményez.

Ha kalászos, akkor A-tól Z-ig Bayer

A Bayer a kalászos szegmensben a gyomirtástól a szárszilárdításon át a gombaölő- és rovarölő-kezelésen keresztül mindenre megoldással szolgál. Ezen az állomáson mind búzában, mind árpában különböző kalászos-gombabetegségek elleni védekezésben megvalósítható intenzitási szinteket mutattak be. Az időjárási viszonyoknak köszönhetően nagyon látványosan megmutatkozott, hogy a szárszilárdító alkalmazása elengedhetetlen. Mindegyik parcella kapott Yunta Quattro csávázást – e készítményt még az idei szezonban lehet alkalmazni. A Zantara élettani hatása is szemmel látható volt: zöldebb állomány, nagyobb és szélesebb levelek…

Az idei év slágere a meleg miatt a rovarkártétel, mely ellen szintén védekezni kell. Egy egyszerű korai levéltetű-fertőzés esetén a Decis Mega az ajánlott készítmény, mely rövid hatástartamú, kontakt szer. Ugyanakkor, ha egy elhúzódó vetésfehérítő-fertőzés merül fel, akkor ott már a felszívódó hatású Proteus vagy Biscaya javasolt.

Intenzív technológiára van szükség

A repce növényvédelmét – a termesztéstechnológia egyéb elemeinek változásához igazodva – csak intenzíven érdemes végezni. Az őszi és tavaszi, regulátorhatású gombaölő szeres védekezések egészséges, megfelelően fejlett állományt biztosítanak. A Tilmor és a Propulse a bemutató-parcellákon látványosan bizonyította ezt. Emellett a szignalizáción alapuló, jól időzített rovarok elleni védelem szükséges ahhoz, hogy a nyereséget is biztosító, jó minőségű termést takarítsanak be. A parcellákat a Proteus és a Biscaya jól időzített kijuttatásával sikeresen lehetett védeni az idei szezonra jellemző erős rovarfertőzés esetén is. A becők idő előtti felnyílásának megakadályozására a Lamfix alkalmazása javasolt, akár állományszárítás során, cseppnehezítőként is.

Fenntarthatóság mindenek előtt!

A Bayer a fenntarthatóságra legalább annyi energiát fordít, mint a növényvédő szerek fejlesztésére. Ezen az állomáson a cégcsoport növényvédőszer-engedélyezéshez kapcsolódó projektjeit mutatták be. Szó esett többek között a pontszerű szennyezések elkerülését lehetővé tevő Phytobac rendszerről, mely a permetezőgépek tisztításakor keletkező mosóvíz biztonságos elhelyezésére szolgál, illetve a már ismert megoldások közül a felhasználók biztonságát növelő EasyFlow rendszert is prezentálták, majd a Bayer méhek védelmében végzett munkájáról is beszámoltak a szervezők.

Felvételeink: https://agraragazat.hu/galeriak

Kalmár Nárcisz

CÍMKÉK szakmai nap