fbpx

VII. AXIÁL Gyakorlati Akadémia

Írta: Szerkesztőség - 2018 július 03.

2018. április 11-12-én immáron 7. alkalommal rendezték meg az AXIÁL Gyakorlati Akadémia szakmai találkozót a szarvasmarhatartók, azon belül is elsősorban a tejtermelő gazdaságok vezetői részére.

Változások és Extra-tapasztalatok

A hagyományt folytatva, a rendezvény szervezői ismét meghívták a tejtermeléssel foglalkozó szarvasmarhatartó gazdaságok vezetőinek azon körét, akik a magyarországi szarvasmarha-állomány kétharmadával rendelkeznek.

A szakmai előadások napján a vendégek az Extra Tej Tejtermelő Kft. beledi telephelyén az elmúlt éveiben megvalósított beruházásokat használat közben is megtekinthették. Bár a megépült telepet a résztvevők többsége már láthatta, de a lehetőség remek alkalom volt arra, hogy a legutóbbi látogatás óta eltelt időben összegyűjtött tapasztalatokat, észrevételeket, ötleteket is megvitassák az eredményes tejtermelés érdekében.

A szarvasmarhatelep bemutatása kapcsán a szervezők bizonyosságot kívántak nyújtani arról a szakmai munkáról, amelyre partnertalálkozóikon oly sokszor hivatkoznak. Bemutatni, hogy nem csupán kereskedői szemléletük, de a gyakorlatból szerzett tapasztalataik is jelen vannak az AXIÁL Kft. hosszú távú stratégiájának kidolgozása mögött.

A konferenciát Harsányi Zsolt, az AXIÁL Kft. tulajdonos-ügyvezetője nyitotta meg. Az élet nem áll meg, mindig változik, rengeteg olyan dolog történt körülöttünk, ami miatt mi is változni kényszerülünk. Ilyen, változást kikényszerítő tényező az aktuális munkaerőhelyzet – vezette fel Harsányi Zsolt a konferencián várható főbb témákat. „A mai nap célja az, hogy sok új ötlettel mehessetek haza, és ha jónak találjátok az itt hallott ötleteket, akkor vezessétek is be azokat.”

Pintér Zsolt, az AXIÁL Kft. és egyben az Extra Tej Tejtermelő Kft. ügyvezetője , a rendezvény moderátoraként köszöntő beszédében elmondta, hogy a rendezvény hétéves története alatt több mint ezren fogadták el a szervezők meghívását. „Úgy érzem, jó hagyományt teremtettünk. Bízom benne, hogy nemcsak mi profitáltunk a telephelyi látogatásokból és viszont látogatásokból, hanem hozzánk hasonlóan Ti is, sok itt szerzett tapasztalatot beépítettetek otthoni folyamataitokba.”

De ki fog dolgozni a tehénnel…?!

Sárközi Tamás, a Multiton Kft. résztulajdonosa és ügyvezetője „Turbánnal a fejőházban” című előadásával lépett a közönség elé, melyben az állattartók problémái közül talán a legnagyobbal, a munkaerőhiánnyal foglalkozott, és az annak megoldására tett kísérletükről számolt be. A lassan három éve indiai vendégmunkásokat is foglalkoztató telep vezetője előadásában kitért a szükséges papírok, engedélyek beszerzésére, arra, hogyan fogadták a heves megyei falucskában az ott lakók a turbános dolgozókat, milyen nehézségekkel kellett megküzdeni a betanítás során, és milyen eredményeket lehet az indiaivendégmunkás-programmal felmutatni.

A munkaerőhiány problémája nem csak az ország északkeleti részén fojtogató, ez derült ki Dr. Varga Gábor, a Hegykői Mg. Zrt. vezetőjének előadásából. A soproni régióban, közvetlenül az osztrák határ mellett 1700 Holstein Fríz szarvasmarhát tartó vállalkozás vezetője szerint Nyugat-Magyarországon is egyre inkább meghatározza a telepek működtetését a munkaerő kérdése, azaz: ki fog dolgozni a tehénnel? Míg a korszerű, légrugós ülésű, légkondicionált gépekre csak-csak lehet embert találni, de olyat, aki szívesen foglalkozna az állatokkal, szinte lehetetlen küldetés. Előadásában részletezte erőfeszítéseiket arra nézve, hogy magyar munkásokat alkalmazzanak, s az így szerzett tapasztalatokat. Bemutatta, milyen út és gondolatmenet vezetett az indiai vendégmunkások felkéréséhez, s bemutatta a velük és a munkájuk során szerzett tapasztalataikat is.

Az Egyesült Államokból meghívott vendégelőadó, Dr. Nancy Charlton telepi menedzsment szakértő a DeLaval robotos fejésről prezentált. Az állatorvosi végzettségű szaktanácsadó bemutatta, a DeLaval telepirányítási termékeik hogyan támogatják tejtermelő partnereiket a lehető legjobb eredményeket elérésében. Rövid amerikai és magyar vonatkozású, a hatékonyság és a versenyképesség területén tett történelmi visszatekintést követően rátért a robotos fejés megvalósítása feltételeinek, lehetőségeinek és eredményeinek ismertetésére.

Generációs feszültségforrások

Kovács Herman, a NAGISZ Zrt. általános igazgatója, s a Kovinvest Kft. ügyvezetője a generációváltás kihívásairól, a problémák okairól nyújtott mélyebb betekintést. A 36 éves szakember a két cég révén mind a nagyvállalatok, mind a családi vállalkozások világából személyes tapasztalatokkal rendelkezik. Előadásában a XXI. század jelenségein keresztül mutatta be a generációváltás forradalmát. Hogy a résztvevők megérthessék az 1980 után születettek, azaz az úgynevezett „Y és Z generáció” elvárásait, röviden bemutatta az egyes korosztályokra jellemző attitűdöket, szokásokat, tapasztalatokat.

A XXI. századi generációváltás új jelenségként értelmezendő, melynek hatásai érintik a tanulás-tanítás folyamatát, a munkavégzést, az emberi kapcsolatokat. Míg a korábbi századokban az idősebbek tapasztalata, bölcsessége és értékrendje alapul szolgált a fiatalok útkeresésében, addig napjainkban az értékrendek módosultak. Az információs forradalom hatására nem egyértelmű, hogy ki tanul kitől: a fiatalok az idősebbektől vagy fordítva. Az új generáció ma az élet minden területét átfogó új erkölcsi-etikai értékeket hoz létre, új társadalmi-emberi kapcsolatrendszereket épít ki, más magatartásformákat követ. Eddig el nem képzelt feszültségforrások jönnek létre az egyes generációk között. A mai munkaadók kihívása, hogy a munkafolyamatokat az újabb generációk, a digitális bennszülöttek nyelvén és értelmi szintjén, a rájuk jellemző habitus figyelembe vételével kell kialakítani.

Erőforrás-kutatás

Benyőcs László, a minőség-ellenőrzéssel, képzéssel, fejlesztéssel, a gondoskodó elbocsátás elméletével és gyakorlatával is foglalkozó győri Mathias Institut Kft. ügyvezető igazgatója a tőle megszokott rutinnal és magával sodró lendülettel ecsetelte az erőforrás-keresés menetét, kiemelve, mennyire fontos, hogy erőforrásainkat elsősorban cégen belül keressük. Ebben nagy segítséget nyújthatnak az úgynevezett kompetenciatérképek, melyek segítenek feltárni munkatársaink erősségeit, s az esetlegesen fejlesztendő területeket.

Pintér Zsolt még a konferencia elején a záró előadásról a következőket ígérte: A konferencia végén majd egy kis pénzt is tudunk a mai nap keresni, hiszen olyan előadókat is hallhatunk, akik saját pénzükön, saját energiájukkal és idejüket felhasználva nagyon sok dolgot kitapasztaltak a pihenőboxban alkalmazott matracok kapcsán. Ezeket a tapasztalataikat, gazdasági eredményeiket pedig elmondják nekünk, hogy ebből is okuljunk.”

A konferencia záróelőadásaként Ötcsillagos kényelem a magasabb tejhozam érdekében, pihenőboksz matracváltozatok vizsgálata Zsadányban címmel Árpád Arnold, a Zsadányi Malom ’97 Kft. ügyvezetője és Szabó Zsolt, Dairy-DÁV Kft. ügyvezető igazgatója tartottak beszámolót a Zsadányi Malom ’97 Kft.-ben pihenőmatracokkal végzett átfogó vizsgálatokról.

A szervezők bíznak abban, hogy a résztvevők rengeteg új ismerettel gyarapodva térhettek haza a VII. AXIÁL Gyakorlati Akadémiáról.

Összeállította: Kalmár Nárcisz