fbpx

Áfa-csökkentés: a terméktanácsok a kormány mielőbbi állásfoglalását kérik

Írta: Szerkesztőség - 2013 március 04.

Budapest, 2013. március 4., hétfő (MTI) – Az élelmiszerek általános forgalmi adójának (áfa) csökkentése ügyében a terméktanácsok a kormány döntését, és annak nyilvánosságra hozatalát sürgetik.

 

 

A Baromfi Terméktanács, a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács, valamint a Vágóállat és Hús Szakmaközi Szervezet és Terméktanács közös közleményükben úgy fogalmaztak: három tényező – a termékkör, a mérték és a hatálybalépés – ismerete a piaci szereplők számára üzenetértékű és kulcsfontosságú lehet a kérdésben.

Ugyanis már a bejelentés ténye is elindítja az érintett termékpályákon a várt kedvező folyamatokat – áll a közleményben.

A terméktanácsok ugyanakkor örömmel nyugtázták a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) államtitkárának, Czerván Györgynek azon bejelentését, hogy a kormány a közeljövőben ismét napirendre tűzi az alapvető élelmiszerek áfamértékének csökkentéséről szóló előterjesztést.

A három terméktanács tavaly augusztusban konkrét mértékre és termékkörre vonatkozó javaslatot juttatott el a kormányzat illetékeseihez – emlékeztetnek.

Ebben javasolták, hogy a tej, a trappista sajt, a vágott baromfi, illetve baromfi húsrészek, a tojás, valamint a sertés tőkehúsok áfakulcsa 5 százalékra csökkenjen.

Az érintett két minisztérium – a VM és az NGM – szakembereivel folytatott többfordulós egyeztetésen az álláspontok tisztázódtak, illetve közeledtek.

Időközben több, hasonló kezdeményezés vált ismertté, legutóbb az Agrárgazdasági Kutatóintézet (AKI) készített ebben a témában tanulmányt.

Mostanra egységessé vált az álláspont – a termelőtől a feldolgozón át a kereskedőig, a kutatótól az érdekvédőig, a minisztériumtól a szakmaközi szervezetekig – miszerint a feketegazdaság térnyerését a túl magas adómérték segíti, miközben a szabályosan működő hazai vállalkozások tartósan versenyhátrányba kerülnek és működésük ellehetetlenül – áll a közleményben.

Olyan – gazdaság- és társadalompolitikai szempontokat egyaránt figyelembe vevő – döntés szükséges, amelynek eredményeként a fogyasztói árak csökkenésében, valamint a legális versenyfeltételek megteremtésében rejlő előnyök meghaladják az adóbevétel-csökkenés hátrányait.

E tekintetben a három terméktanács továbbra is megalapozottnak tartja korábbi javaslatát és ismételten a döntéshozók figyelmébe ajánlja azt – tartalmazza a közlemény.

MTI 2013. március 4.