fbpx

Greenman, a probiotikumok hazai szakértője

Írta: Szerkesztőség - 2014 november 11.
A Szakmai Napot Laczikó Tamás (Greenman Kft.) okleveles agrármérnök nyitotta meg, majd Peretsényi György a cég ügyvezető igazgatója vette át a szót.
A Greenman Kft. 2010. óta működik, azonban tevékenységének kutatási, előkészítési szakaszával már 2007-ben elindultak. A 100%-ban magyar tulajdonú cég székhelye és üzeme Veszprémben található. Elkötelezettek a környezeti tudatosság növelése és a fenntartható fejlődés elősegítése érdekében. A cég által alkalmazott Probiotikus Technológia vegyszermentes megoldást nyújt számos, az állattartás, a növénytermesztés, a komposztálás, a konyhai üzemeltetés stb. terén felmerülő problémára. Elszennyeződött világunkban, így hazánkban is egyre nagyobb az igény a vegyszermentes termékek, technológiák iránt.
A cég úgy véli, hogy ezen új technológia elterjesztése a felnövekvő generáció körében elsődleges fontosságú, ezért támogatja azon vállalkozó kedvű agrár-szakképző iskolákat, akik a Greenman technológiát kísérleti jelleggel le szeretnék tesztelni, vagyis ki szeretnék próbálni. Természetesen térítésmentes oktatással és térítésmentes termékkel.

 

Molnár Zsófia kertészmérnök - Hétkúti ÖkofarmMolnár Zsófia kertészmérnök – Hétkúti Ökofarm

A Hétkúti Ökofarm immár 4 éve kezdte meg Mór határában a vegyszermentes zöldségtermesztést. Már a kezdetek óta a Greenman Kft. Greenman Agro terméke mellett tettük le voksunkat, melyet talaj- és felületkezelésre egyaránt használunk.
Talajkezelés szempontjából kiemelkedő fontosságú volt számunkra, mert anno, az induláskor ez egy elhagyatott, nagyon gyomos terület volt.
Az Agro lényege a rendszeres használatban rejlik. Mi mielőtt bedolgozzuk a szerves trágyát, azt is kezeljük a termékkel, mely tavaszra teljesen feldolgozza magát, a mikroorganizmusok pedig teszik a dolgukat egész évben. A palántázás, vetés, kelés után hetente két alkalommal továbbra is öntözzük növényeinket lentről, illetve permetezés szerűen fentről is. A kezelés a szezon végéig tart. Tulajdonképpen immunt erősít, a jó baktériumokat serkenti, a rosszakat elnyomja. Illetve, ha valami probléma jelentkezik, egyből növeljük az adagot és a kijuttatás rendszerességét is. A gombás betegségekkel tökéletesen elbánik.
Véleményem szerint az Agro kiválóan működő termék a növénytermesztésben, tökéletes talajéletet biztosít, ráadásul a Biokontroll Hungária Nonprofit Kft. által ökológiai gazdálkodásban alkalmazható készítményeknek minősül.

A kísérletezés öröme

A kísérletek 2014. április végétől augusztus végéig zajlottak, a felhívásra összesen 11 pályázat érkezett, mely anyagokat a NAKVI (Nemzeti Agrárszaktanácsadási Képzési és Vidékfejlesztési Intézet) bevonásával értékeltek, illetve e rendezvényen lehetőséget kaptak az iskolák, hogy prezentálják is kísérleteiket.
A pályázók többsége a Greenman ProFarm mezőgazdasági termékcsalád Greenman Agro és Greenman Animal produktumát tesztelte. Előbbi egy speciális termésnövelő készítmény, koncentrátum, mely javítja a talaj minőségét, növeli a talajélet aktivitását és támogatja a humuszképződést. Minden kultúrnövényhez alkalmazható, talajkezelésre és állománykezelésre is. Összetevői természetes eredetűek, vegyszerektől és genetikailag módosított szervezetektől mentesek. Folyékony, élő multimikróba preparátum, mely teljesen környezet- és egészségbarát készítmény.
Hatására jelentősen változik a talaj szerkezete, morzsalékosabbá válik, könnyebb lesz a kötött talajok művelése is, ami az idei csapadékok miatt fokozottan felértékelődik. Továbbá a több tápanyagfelvétel miatt magasabb hozamok és jobb minőség érhető el.
A Greenman Animal egy biológiai fertőtlenítőszer, amit akkor is lehet használni, ha az állatok bent vannak az istállóban. Nem toxikus, nem irritatív. A benne található jótékony mikroorganizmusoknak köszönhetően csökken az ammónia szint, csökken a legyek száma, megszűnik a hasmenés.
A hallott és látott eredmények felülmúlták az előzetes terveket.
Román István agrárszakképzésért felelős helyettes államtitkár üdvözölte és méltatta az oktatók és diákok hozzáállását. A magyar oktatás szempontjából is fontos mérföldkő, amikor az intézmények falain belül elindul a vegyszermentes gazdálkodás gondolata gyakorlati felhasználásokkal és tapasztalatokkal tarkítva.

A Greenman Kft. végezetül minden pályázati résztvevőnek ajándékokkal köszönte meg a részvételt, az első három helyezés pedig kiemelt jutalomban részesülhetett.

A rendezvényen készült fotók a www.agraragazat.hu galériájában megtekinthetőek.