fbpx

Kutatási fókuszban az eredet és a biztonság

Írta: Szerkesztőség - 2018 július 30.

A hazai zöldség-gyümölcs ágazat innovatív fejlesztését, valamint versenyképességének növelését tűzte ki célul a Szent István Egyetem, olvasható a NAK oldalán. A pályázati forrásokból megvalósuló K+F projekt fókuszában a kertészeti termékek eredetiségvizsgálata, tárolhatóságának javítása, valamint a hozzáadott érték növelése áll, különös tekintettel az élelmiszer-biztonságra.

Hazánk klimatikus adottságai és talajösszetétele kiemelkedő minőségű és mennyiségű zöldség és gyümölcs termesztését teszi lehetővé. A kedvező tényezők ellenére az ágazat azonban még távol áll attól, hogy húzóerő lehessen, pedig nemzetgazdasági szinten mérhető lehetőségek rejlenek benne.

A most induló, a Szent István Egyetem által jegyzett fejlesztési projekt olyan kulcsproblémák megoldását tűzte ki célul, mint az eredet megállapíthatósága vagy a tárolhatóság javítása. A kutatások javarészt az egyetemen folynak majd, többek között azokkal a modern laboratóriumi eszközökkel és berendezésekkel, melyekhez a pályázatnak köszönhetően juthat hozzá az intézmény.

A program első felében olyan adatbázist terveznek létrehozni talaj-, zöldség- és gyümölcsminták elemzéséből, aminek segítségével a kertészeti termékek származási helye beazonosíthatóvá válik. Ezenkívül a különböző termőterületeken vizsgálni fogják a növényvédő szerek maradványainak mértékét, a mikrobiológiai diverzitást és a növények beltartalmi jellemzőit is.

A projekt második szakaszában a tárolástechnológiai fejlesztések jutnak főszerephez, emellett pedig élelmiszerbiztonsági kutatásokat, fogyasztói magatartásra vonatkozó vizsgálatokat is folytatnak.

A kétéves, pályázati finanszírozású projekt zárásaként olyan, térinformatikai alapokon nyugvó adatbázis jön létre, melyben földrajzi azonosító alapján visszakövethetők lesznek az egyes termékek jellemzői. Ezzel a komplex fejlesztéssel csökkenthető lesz az élelmiszercsalás, javulhat a minőség és a hozzáadott érték hányad, valamint hosszútávon az ágazat versenyképessége is növekedésnek indulhat.

Összeállította: Csomor Zsolt