fbpx

Május 10. a madarak és fák napja a Güttlernél

Írta: Szerkesztőség - 2014 május 19.

Madarak és Fák Napjának célja, hogy különböző megemlékezésekkel, rendezvényekkel a társadalom természetvédelem iránti elkötelezettségét kialakítsa, elmélyítse. Időpontja a hatályos természetvédelmi törvény szerint minden év május 10-e.

Ez a hagyomány immáron több mint száz éves. A hasznos madarak védelme érdekében 1902-ben n megszervezték az első madarak és fák napját.

A Güttler Kft. május 10-én a madarak és fák napja alkalmából cserje és faültetési akciót szervezett Hódmezővásárhelyen, saját dolgozói körében.

Az összefogás keretében a Kft. dolgozói 18 db fát és 600 tő cserjét ültettek el. A Güttler Kft. 2013 augusztusában egy új gyártócsarnok építését kezdte meg, és a beruházás jelenlegi állásával már megvalósulhatott a területrendezés és a növények telepítése is.

A cég kollektívája így kíván hozzájárulni a mezőgazdaság számára is hasznos madarak és fák védelméhez, és felhívni a figyelmet a természet értékeinek megóvására.