fbpx

OTP Bank: érdemes lehet május 1-je után földet vásárolni

Írta: - 2014 március 13.

OTP Bank: érdemes lehet május 1-je után földet vásárolniBudapest, 2014. március 12., szerda (MTI) – Azoknak, akik megfelelnek az új földforgalmi törvény rendelkezéseinek, érdemes a május 1-jét követő időszakra halasztaniuk vásárlásaikat az OTP Bank elemzői szerint, mert az előírások szigorodásának hatására az árak az elmúlt három év 20-30 százalékos emelkedését követően várhatóan stabilizálódni fognak.

A bank elemzésében kiemeli, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) növekedési hitelprogramja (nhp) második szakaszában az őstermelők és családi gazdálkodók a piacinál kedvezőbb feltételek mellett szerezhetnek hitelt termőföldvásárlásra is.

Nem egészen két hónap múlva jár le a külföldiek termőföld vásárlási moratóriuma Magyarországon, és akkor lépnek hatályba az új földforgalmi törvény tulajdonszerzési szabályai. Május 1-jét követően 1 hektárnál nagyobb termőföldet csak azok a – földművesnek minősülő – magyar, vagy uniós állampolgárságú természetes személyek vehetnek, akiknek mezőgazdasági vagy erdészeti képzettségük van, vagy legalább három éve mező-, vagy erdőgazdasági tevékenységet folytatnak Magyarországon, vagy legalább 25 százalékban a tulajdonukban álló, itthon bejegyzett mezőgazdasági termelőszervezet tagjai.

Befolyásolja a piaci viszonyokat az is, hogy a határidő lejárta után a termőföld eladásakor az elővásárlási jog első helyen az államot illeti meg. Ezt követi a sorban a földet legalább három éve használó szomszéd, vagy helyben lakó földműves, őket az, akinek a lakhelye, illetve üzemközpontja legfeljebb 20 kilométerre van. Az OTP elemzői szerint a hamarosan életbe lépő korlátozások miatt sokan előrehozták a földvásárlást, emiatt erős keresleti piac alakult ki annak ellenére, hogy az árak 20-30 százalékkal emelkedtek az elmúlt három évben. „A pénzintézetünk által kínált birtokfejlesztési hitelkonstrukciót igénybe vevők száma az elmúlt két év során 20 százalékkal nőtt. Eközben az átlagos hitelösszeg mintegy 25 százalékkal szintén emelkedett” – idézi az elemzés Szabó István igazgatót.

A bank szerint a potenciális vásárlói kör szűkülése nyomán a termőföldárak stabilizálódnak. Ezzel párhuzamosan a lokális piaci különbségek várhatóan felerősödnek, így vásárlási szándék esetén célszerű lesz az eddiginél is jobban feltérképezni a helyi viszonyokat.

A finanszírozási oldalon új lehetőséget jelent, hogy az MNB növekedési hitelprogramja (nhp) második szakaszában január 1-je óta az őstermelők és a családi gazdálkodók termőföld vásárlására is igényelhetnek hitelt.

MTI 2014. március 12.