fbpx

EB-bajnoki cím öntözéssel, Syngentával

Írta: Kohout Zoltán - 2017 szeptember 25.

Komplex technológiai szakmai nap a csemegekukorica-termesztés sikeréért

Öntözés nélkül nagyon kockázatos a csemegekukorica-termesztés – hangzott el a Syngenta és a KITE közös szakmai rendezvényén, Hajdúszoboszlón, augusztus derekán. A világ élvonalbeli agrárcége és a hazai precíziós gazdálkodás egyik bástyája a gondos vetőmagválasztásra, a talajfertőtlenítésre és növényvédelemre, továbbá a vízutánpótlás hatékonyságára helyezték a hangsúlyt.

Magyarország a világ 2., Európa 1. helyezettje az idén például 500 ezer tonnás csemegekukorica-termeléssel. Ezért is kiemelt jelentőségű a Syngenta immár hagyományos hajdúszoboszlói bemutatója, ahol idén elhangzott: 2017-ben a tavalyinál nagyobb területen, 35 ezer hektáron vetettek csemegekukoricát feldolgozási célra. – A hazai termésbővítés feltétele, hogy más termelőknél hatékonyabb legyen a termelés és a feldolgozás – mondta Pereczes János, aki ugyanakkor utalt rá, hogy a regionális konkurensek átmeneti gyengélkedése ellenére a verseny éles. Az idei terméskilátások jók, noha a hideg tél és szeszélyes tavasz ellenére a kártevők korán megjelentek a csemegekukoricában, itt-ott korán és többszöri védekezésre volt szükség a földibolhák, a mocskospajor és a gyapottok-bagolylepke ellen. – A korán beköszöntött nyár segítette a későbbi fajták gyors fejlődését, amelyeket általában már öntözhető területekre vetettek. A középkorai és késői fajták jelenleg jó képet mutatnak, bár a hőségnapok, a csapadékhiány és az erős rovarfertőzések erősen befolyásolhatják az eredményességet – tette hozzá.

A Syngenta piacvezető a csemegekukorica-vetőmagok terén. A vállalat a termelői és feldolgozói igényeknek megfelelő, széles fajtaválasztékkal, megbízható és jó minőségű vetőmagellátással segíti az ágazatot – tájékoztatta a megjelent 130-140 gazdát a Syngenta nagymagvú zöldségféléinek délkelet-európai menedzsere. Mint kifejtette, nagy az igény a bőtermőbb, ellenállóbb, hosszabb ideig betakarítható hibridekre. – Tavalyi bevezetése után gyorsan nőtt a Tyson vetésterülete. A jelenlegi piacvezető fajtánk, a GSS 8529 mellett idén próbáltuk ki üzemi körülmények között a GSS 8529 M-et: ez a legkeresettebb fajtánk fokozottan MDMV vírus-ellenálló változata. Ezzel a déli megyékben javulhat a termésbiztonság. A középkorai szegmensben tovább teszteljük a GSS 3071 fajtát, és a Sweetstar mellett jövőre egy új, igen korai, szuperédes fajta megjelenése is várható – mondta Pereczes János, hozzáfűzve, hogy a szuperédes fajták iránt dinamikusan nő a kereslet.

A bemutatón és az azt követő szakmai előadásokon kiemelt hangsúlyt kapott, hogy a nagyértékű csemegekukorica-kultúrák különösen érzékenyek a talaj felől érkező fenyegetésekre is. A Syngenta ezért javasolja a kimagasló preventív védelmet nyújtó Quilt Xcel gombaölő szert, amely emellett kedvezően befolyásolja a csemegekukorica élettani folyamatait. A mind gyakoribb rovarkárok elhárításához a csemegekukoricában is használható Ampligo rovarölő permetező szer javasolt, amely a lepkekártevők (kukoricamoly és gyapottok bagolylepke) ellen biztosít megfelelő védelmet. Emellett a magról kelő egy- és kétszikű gyomnövények elleni védekezés is döntő feltétele e szegmens termesztési sikerének, ezért a Lumax gyomirtó szer alap- és korai posztemergens kezelésre javasolt.

A bemutatón a precíziós gazdálkodásban piacvezető KITE – a precíziós vetőgép mellett – 24 soros perme-tező-/műtrágya-kijuttató gépe kapcsán a cég hangsúlyozta: a nagy területteljesítmény és munkasebesség, a csővédelem és a precízió révén csökkentett lémennyiség mind a versenyképes és jövedelmező termesztést szolgálja.

Kohout Zoltán