fbpx

EIMA 2010: Páros évben páratlan gépkiállítás Bolognában

Írta: Szerkesztőség - 2011 január 24.

Az európai mezőgazdasági gépkiállítások erősorrendje rendeződött: a négy „nagy” megállapodott abban, hogy kétévenként kerüljön sor saját kiállításaikra, mégpedig páratlan években tavasszal Párizsban (SIMA), ősszel Hannoverben (AGRITECHNICA), illetve páratlan években Zaragozában (FIMA) és Bolognában (EIMA). Az idei Bologna éve volt! 166.400 látogató – a korábbinál 18%-kal több – volt részese az eseménynek.

 

 

42 ország több mint 1.600 kiállítóval

 

Az idei év legrangosabb kiállítását az olasz mezőgépgyártók szövetsége – UNACOMA – idén november 10-14. között rendezte meg.

A permetező- és öntözőgépek, berendezések gyártói vonultak fel a legnagyobb számban – 225 cég –, de a fődarab és alkatrészgyártó 706 cég közel egynegyede is olyan termékekkel jelentkezett, amelyek a permetezőgépek gyártói és üzemeltetői számára fontosak.

Ez a tény arra készteti a permetezéstechnikában jártas szerzőket, hogy a gazdag vásári választékból a remélhetőleg az Olvasó érdeklődését is felkeltő, szakirányú érdekességeket emeljék ki.

 

 

14 aranyból 3 a permetezéstechnikáé

 

Bolognában egyszerűen „műszaki újdonság” az, amelyet más rangos kiállításon aranyéremmel díjaznának. A célzott, környezetkímélő kijuttatás és a szertakarékosság szem előtt tartása vezetett a következő, iránymutató fejlesztésekhez.

 

Oktopus Doble kétkörös permetezőgép (NOBILI)

 

A 600/400 literes, kéttartályos, két permetlé-körös megoldásnál nincs szükség két menetre kétféle szer optimális koncentrációban, keveredés nélkül történő kijuttatására.

Egyetlen munkamenetben ideális kezelés hajtható végre kétféle szerrel is, a kicsapódás és a vezetékek eltömődésének veszélye nélkül.

A két sorba kötött szivattyút és a centrifugál turbinát átmenő kardántengely hajtja meg.

A kijuttató rendszer igazi különlegessége a szabadalmazott „flip over” fúvókaelrendezés, ahol a közös légkivezető nyílásban egymáshoz képest „V”-alakban elrendezett fúvókák egymástól függetlenül juttatják ki az egymással nem keverhető szereket.

 

 

Alagútrendszerű szőlő hajtáskezelő a felesleges permetlé visszanyerésével (AGRICOLMECCANICA)

 

A berendezés a lecsepegő vagy túl messzire szórt vegyszert összegyűjti, megszűri és visszavezeti a tartályba, ahonnan az újra kijuttatható.

A gép 1,60-3,30 m magasságú szőlősorokban dolgozhat a sorokat közrefogó, önmegvezető, paralelogramma függesztésű visszanyerő berendezéseivel, amelyekben a felfogó ernyők helyezkednek el.

Az ernyőkben vályúk, kefék és keresztezett ponyvák vannak az elsodródás minimális szinten tartása érdekében.

A permetlé visszanyerésére és szűrésére használt membránszivattyú a kiszórt permetlé egyharmadát vezeti vissza a tartályba, lényegesen csökkentve ezzel a környezetterhelést.

 

Elektromotoros szelep szántóföldi szórókeret szórófejeinek egyenkénti, egymástól független nyitására/zárására (ARAG)

 

A CAN BUS kommunikációt hasznosító elektronikus rendszer a permetezőgép szórófejeit egyenként, egymástól függetlenül kapcsolja be vagy ki.

A motort működtető áram és a vezérlő jel a szórókerethez rögzített négyerű kábelen keresztül érkezik. A szórófej nyitását vagy zárását végző motor közvetlenül a csepegésgátló membránjára hat.

Ugyanilyen lehetőséget kínál a TeeJet „E-Chemsaver” szolenoidtekercses szelepe is ¼ másodperc reakcióidővel.

 

 

Ami szép, az jó is!

 

Az olasz gépek formatervezése magával ragadó! Vegyük például CAFFINI “Drift stopper” alagút permetezőjét. Az elegáns külső 800 literes vegyszertartályt, 215 l/min teljesítményű szivattyút, 33 kW teljesítményfelvételű turbinát takar.

A számítógépes vezérlés a kormányzott vonórúd segítségével automatikusan ráállítja az alagutakat a sorokra, szabályozza a gyűjtőpanelek optimális távolságát és igazodik a sortáv-eltérésekhez is.

ANDREOLI „Atom” ültetvénypermetezőjét a rendkívül alacsony súlypont, a kifejthető nagy vonóerő, a négy hajtott és kormányzott kerék lejtős terepek biztonságos gépévé teszi.

Tökéletes teherelosztásának köszönhetően közúton is gyorsan közlekedhet. Tartálya 2000, 1000 vagy 800 literes lehet.

A hidrosztatikus járószerkezetet hajtó 95 LE teljesítményű motor már a IIIA kipufogógáz-előírásoknak felel meg.

Permetezés-ellenőrző automatikája és távvezérelt fúvókái vannak, légfúvó ventilátora teljesen szimmetrikus permetléködöt képez. Vezetőfülkéje túlnyomásos, légkondicionált.

 

 

 

Fődarabok, alkatrészek

 

Szivattyúgyártásban Olaszország nagyhatalom – szinte egész Európa innen szerzi be a permetezőgép gyártáshoz szükséges elemeket.

Nagy hagyományú gyáraik – ANNOVI REVERBERI, CARPI, COMET, IMMOBILI, UDOR STB. – északon helyezkednek el, és Bologna közelségét jól ki tudják használni a kiállításon is. Nagy területen, zavarba ejtő választékkal jelentkeztek.

Alkatrész-kereskedőként mi is végigjártuk az összes, itthon forgalmazott szivattyú gyártóit és megállapodtunk a következő évi szállításokról.

2011-től új színfolttal gazdagodik kínálati palettánk: a nagynevű TUTHILL üzemanyagtöltő és -mérőrendszerek „Adam Pumps” néven újraalakult gyárának termékeit forgalmazzuk a mezőgazdaságban.

Szántóföldön, járműveken a fedélzeti egyenárammal, majorban hálózatról üzemeltethető önfelszívó, centrifugál vagy szárnyaskerekes szivattyúk továbbítják az üzemanyagot.

A mechanikus számláló 3 vagy 4 számjegy kijelzésű (összegző kijelzője 6 vagy 7 számjegyű), +/-1% pontosságú. Töltőpisztolyok, felfogatások, burkolatok igény szerint.

 

 

Huszár Jenő, Huszárné Szilágyi Erzsébet

FARMCENTER Kft., Gödöllő