fbpx

Gazdálkodói konferencia az agrártámogatásokról

Írta: - 2016 január 29.

A 2015-ös év a támogatások igénylése szempontjából tanulóév volt, mind a gazdák, mind a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal számára – mondta Czerván György pénteken Harkányban tartott gazdálkodói konferencián.

Az agrárgazdaságért felelős államtitkár hangsúlyozta: az elmúlt évben indult 2015-2020-as új programozási időszak keretében, új feltételek és szabályok mentén igényelhették a termelők a támogatásokat. A számos új elem és változtatás komoly odafigyelést igényelt valamennyi fél részéről. Kiemelte, hogy az igényléseknél jellemző hiba volt a pontatlan percella rajzokból eredő túligénylés, amelynek következménye az ellenőrzések elhúzódása lett.

A közvetlen támogatások keretében folyósított területalapú támogatásra több mint 174 ezer termelő nyújtott be kérelmet, 4,9 millió hektárra – tette hozzá.

Czerván György kiemelte: 2016-ban a nemzeti támogatás összege várhatóan mintegy 92 milliárd forint, míg a közvetlen európai uniós források összege több mint 395 milliárd forint lesz.

Czerván György emlékeztetett: 2015-ben a zöldítés, mint kötelező elem, hektáronkénti összege mintegy 80 euró, azaz közel 25 ezer forint volt hektáronként.

A nemzeti támogatásokkal kapcsolatban az államtitkár ismertette a 2016. évi források összegeit, előreláthatóan a legtöbb jogcímen megemelt összegű forrást tervez az agrártárca.

(FM Sajtóiroda)