fbpx

Halló halasok, baromfisok, augusztustól szabad a vásár Vietnámban!

Írta: - 2020 június 26.

Nyolc évi tárgyalás után június 8-án végre mindkét fél aláírta az Európai Unió és Vietnám közötti szabadkereskedelmi megállapodást. Az egyezmény szinte minden vámot eltöröl, kivéve azokat, amelyek egy mennyiségi kvóta elérése után lépnek életbe (hasonlóan ahhoz, amit Ukrajnával szemben is alkalmaz a közösség). Európa még soha nem kötött ennyire átfogó kereskedelmi megállapodás egy fejlődő országgal. Vietnam szempontjából pedig ez a legmagasabb szintű elkötelezettség, amit valaha is tett egy másik féllel szemben – jegyzi meg az USDA elemzése. A megállapodás augusztusban lép hatályba.

 

Eurázsia szabadkereskedelmi térség jön?

Az unió végső célja egy Európát és Ázsiát összekötő szabadkereskedelmi megállapodás. Ennek első lépése volt a tavaly év végén ratifikált egyezmény Szingapúrral.

Vietnam idén augusztustól az EU-ból érkező áruk behozatalának 65%-át azonnal liberalizálja, a fennmaradó rész vámvédelmét pedig fokozatosan építi le egy 10 éves időszak alatt. Az unió pedig a behozatalának kb. 70%-át teszi azonnal vámmentessé, és a fennmaradó tarifákat hét év alatt törli el. Figyelemre méltó, hogy a megállapodás szinte az összes vámtételt felszámolja, csökkenti a szabályozási és bürokratikus akadályokat, és védi a földrajzi árujelzéseket is.

Európa már most is Vietnám második legfontosabb exportpiaca Kína után. A vietnami Tervezési és Beruházási Minisztérium kutatásai szerint az ország 2025-re 42,7 százalékkal növelheti az ide irányuló exportját. Az Európai Bizottság 2035-re kalkulált előrejelzése szerint a közösség Vietnamba irányuló exportja 29%-kal növekedhet.

 

Baromfi-feldolgozás a Master Goodnál (Forrás: kormány.hu, Árvai Károly)

 

Az agrárium profitálhat belőle

Vietnám számára különösen a mezőgazdaság számára kínál jó lehetőségeket a megállapodás. 2019-ben körülbelül 4,2 milliárd dollár értékű mezőgazdasági termékeket exportáltak az EU-ba, ami az ország teljes agrárkivitelének több mint 16%-át teszi ki. Eközben agrár-élelmiszeripari importjuk csak 1,6 milliárd volt az unióból.

Jelenleg a Vietnámba exportált uniós állati termékekre 10–40 százalékos tarifák vonatkoznak. A marhahúsra vonatkozó tarifákat 3 év után, a fagyasztott sertéshúsra vonatkozót pedig 7 év után szüntetik meg. A baromfihúsra vonatkozó tarifákat a következő 10 évben fokozatosan nullára csökkentik. A tejipari termékekre az összes tarifát öt éven belül eltörlik, de a sajt, a tejpor és a folyadéktej vámját már három év alatt leépítik. Az alkoholokra vonatkozó tarifák 7 év elteltével megszűnnek, kivéve a sört (10 év).

Az EU a maga részéről a zöldségek, gyümölcsök szabad belépését garantálja, rizsből évi 80 ezer tonna léphet be vámmentesen, a marha- és sertéshús szinte teljes egészében szabadon érkezhet az unióba, míg a baromfihús hétéves időtartam alatt válik vámmentes áruvá.

 

Miért fontos ez nekünk?

Az európai baromfiszektor számára nagy lehetőség Vietnám, a közösség ide irányuló kivitele 2019-ben közelítette a 84 ezer tonnát, 4 év alatt a két félszeresére nőtt. Magyarország hagyományosan jó kapcsolatokat ápol Vietnámmal, ami már az „iskolapadban” kiépül, hiszen számos cserediákot fogadunk innen. Vietnámban terjeszkedik a kisvárdai Master Good cégcsoport (a Viet Avisen társaságon keresztül), és erőteljes az együttműködés a halgazdálkodás terén is. Baromfihús-exportunkról itt írtunk legutóbb részletesen.