fbpx

High tech az állattenyésztésért

Írta: Szerkesztőség - 2014 november 18.

„Határtalan” lehetőségek

Dr. Móré Attila, az Alpha Befektetési Holding Zrt. elnöke szerint a Bábolnán gyártott állatgyógyszereik az export piacokon is megállják a helyüket. Erre pedig szükség is lesz, hiszen az új üzem két hónap alatt képes lenne legyártani Magyarország teljes, gazdasági haszonállatoknak való gyógypremix szükségletét, emellett pedig 12 teljesen új állatgyógyszer készítmény gyártását is megindították. Az export piacok meghódítása még hátra van, de addig is az első saját, ráadásul nem generikus, hanem originális gyógyszerük már elkészült, az Alphaderm plus oldat az idén már 8 európai uniós országban megkapta a törzskönyvi engedélyét és ezek közül 5 országban már forgalomban is van.

Addig is

A Holding dolgozói létszámát a válság kitörése óta megduplázták. Már akkor is 201 főt foglalkoztatott, jelenleg pedig már majdnem 400-an dolgoznak a cégcsoportnál. Az idén 25 éves vállalat 75.000 vásárlót szolgál ki, több tízezer fajta különböző termékkel, országos logisztikai disztribúciót felépítve és üzemeltetve, 100 teherautóval 21 telephelyről és áruházból.

A most átadott 1 milliárdos beruházás egy 3 milliárdos program része, melyet jövőre fejeznek be teljesen. Az itteni gyógyszergyártó üzemi beruházás mellett szerepel benne egy takarmány-premix, vitamin és növényi levéltrágya üzem építése Balatonfűzfőn. A program része az ezen üzemekben gyártandó állatgyógyszerek és egyéb termékek törzskönyvezése és engedélyeztetése is. Ezen törzskönyvek elkészítésére Kutatási és Fejlesztési igazgatóságot hoztak létre, ahol jelenleg 29 különböző termék fejlesztése folyik, és ebben a munkában az ország 4 egyeteme is részt vesz. Ez is hozzájárul ahhoz, hogy az egykori kereskedő cégből fokozatosan egy magasabb hozzáadott értéket produkáló, innovatív, tudásalapú termelő vállalat válik.

„Az átadott gyógyszergyár sikere a befektetőknek és a tulajdonosoknak, de sikere annak a 390 embernek is, amennyivel ma többen dolgoznak ebben a cégben, mint 25 évvel ezelőtt – foglalta össze a bábolnai sikertörténetet és a hazai kkv-szektor jellemzőit Orbán Viktor miniszterelnök. A dolgozó magyar emberek 75 %-a kis- és középvállalkozásoknál keresi meg a maga és családja számára a kenyeret. Ez azt jelenti, hogy több mint 3 millió ember dolgozik ilyen cégeknél.”

„Akinek nincs pénze, legalább járjon gyorsan az agya”

A miniszterelnök az átadás előtti tárgyaláson ígéretet tett a cégvezetésnek arra, hogy hamarosan olyan pályázati jogcímeket nyitnak meg, amelyek lehetővé teszik, hogy a fejlesztéseket folytatni lehessen, és figyelemre méltó exporteredményeket érhessen el ez a cég is a jövőben. Míg az előző hét évben a források 16%-át fordították gazdaságfejlesztésre, az előttünk álló hét évben 60%-át fordíthatjuk majd erre a célra, és ezek elsősorban a kis- és középvállalkozások rendelkezésére fognak állni.

Magyarországnak komoly érdemei vannak ebben az ágazatban, mind a gyógyszergyártásban, mind az állattenyésztésben még mindig tisztelettel emlegetnek minket a nagyvilágban. Ráadásul a gyógyszergyártás a leginnovatívabb terület, és akinek nincs pénze, legalább járjon gyorsan az agya, ezért az innovatív területek különösen fontosak számunkra, hátrányukat leküzdeni csak akkor tudjuk, hogyha többet dolgozunk, gyorsabban és jobban gondolkodunk.

Ezért – a miniszterelnök szerint – fontos, hogy ne csak az európai export piacokra tudjon támaszkodni ma egy magyar cég, hanem a keleti nyitás lehetőségeit kihasználva Európán túli piacokat is megcélozzon.

?Én szeretem azokat a látomásokat, amiket komoly értelmiségiek festenek föl a szemünk elé, ami arról szól, hogy majd egyszer lesz egy világ, amikor mindenki fehér köpenyben jár, és laboratóriumban dolgozik, és a kutatás és a fejlesztés fogja a jövőnket meghatározni??

Ezek a szavak egy évekkel ezelőtti miniszterelnöki beszédből származnak, de most Bábolnán is helytállóak voltak, ezúttal Dr. Móré Attilától, és ezúttal már nem látomásról, hanem a bábolnai valóságról.

A rendezvényen készült fotók a www.agraragazat.hu galériájában megtekinthetőek.