fbpx

Itt a 2023-as gazdálkodási napló végleges verziója

Írta: Barna Ferenc - 2023 június 24.

Már elérhető a Nébih honlapján a 2023. évre vonatkozó gazdálkodási napló a nyomtatható, végleges verziója és a hozzá kapcsolódó kitöltési segédlet.

Kalászos
Rovarölő szeres kezelést az elektronikus Permetezési Naplóban kell rögzíteni 24 órán belül (fotó: Horizont Média/Barna Ferenc)

A gazdálkodási naplót vezetni kell, és be kell nyújtani

A 13/2023. (IV. 19.) AM rendelet szerint – ha jogszabály vagy pályázati felhívás eltérően nem rendelkezik – a gazdálkodási napló vezetését az egységes kérelem benyújtásától, de legkésőbb az egységes kérelem benyújtására nyitva álló határidő utolsó napjáig meg kell kezdeni, és azt a tárgyév egésze vonatkozásában kell vezetni.

A papír alapú gazdálkodási napló vezetése esetén a gazdálkodási naplót az AÖP rendelet és az egyes pályázati felhívások szerinti támogatás vonatkozásában – az elektronikus vezetés kivételével – a tárgyévet követő év január 31-ig elektronikusan kell benyújtani a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) részére.

A Nébih honlapján már megtalálható a nyomtatható gazdálkodási napló 2023. évre vonatkozó végleges verziója és a hozzá kapcsolódó kitöltési segédlet.

Az elektronikus gazdálkodási napló

A 10 hektárnál nagyobb összterületen gazdálkodóknak a szántóföldi kultúrában végzett rovarölő szeres kezeléseket az elektronikus Permetezési Naplóban kell rögzíteni a kezelést követő 24 órán belül attól függetlenül, hogy a gazdálkodási napolót manuálisan, papír alapon vezeti-e.

A dupla adatrögzítés elkerülése érdekében – a fenti kötelezettség figyelembevételével – célszerű eredetileg is az online rendszerben vezetni az adatokat.

A Nébih elektronikus gazdálkodási napló (e-GN) rendszerébe integrálódott elektronikus permetezési naplóba továbbra is a Nébih portálján közzétett módon (elektronikus Permetezési Napló) kell a növényvédelmi kezeléseket jelenteni.

Kukoricamező
Az elektronikus gazdálkodási napló rendszerébe integrálódott permetezési naplóban kell a növényvédelmi kezeléseket jelenteni (fotó: Horizont Média/Barna Ferenc)

A dokumentumok, segédletek elérhetősége:

  • a nyomtatható 2023-as gazdálkodási napló Excel és PDF formátumban;
  • segédlet a gazdálkodási napló kitöltéséhez;
  • a gazdálkodási napló kitöltési útmutatójának mellékletei.

Forrás: Nébih