fbpx

Javítani kell a pulykaágazat helyzetén érdekképviseletek szerint

Írta: - 2013 november 29.

A Baromfi Termék Tanács (BTT) és a Magyar Pulykaszövetség a magyar pulykaágazat versenyképességének megőrzéséhez az áfacsökkentés mellett a geotermikus energiához való hozzáférés lehetővé tételét sürgeti.

Az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közös közleményükben rámutatnak: a magyar pulykaágazat teljesítménye európai összehasonlításban is kiemelkedő.

A 20 százalékban exportra termelő iparág munkájának eredménye, hogy az egy főre jutó magyarországi pulykahús-fogyasztás az évi 5,5 kilogrammos értékével Európában élenjáró, a világon pedig csak az Egyesült Államokban és Izraelben magasabb ennél.

 

 

Javítani kell a pulykaágazat helyzetén érdekképviseletek szerint

 

 

A pulykaágazat elmúlt húsz évi fejlődését mutatja az is, hogy a feldolgozott pulykahús közel felét exportálja, de számos konyhakész termék a hazai fogyasztásban is jelentős szerepet játszik – állapítják meg.

A Magyar Pulykaszövetség úgy látja, hogy a hazai termelés színvonala a közepesnél jobb, de mielőbb fejleszteni szükséges.

A költségek folyamatos emelkedését csak technikai, technológiai fejlesztésekkel lehet ellensúlyozni, ennek egyik feltétele a romló jövedelemtermelő képesség helyreállítása – mutatnak rá.

A közlemény idézi Erdélyi Istvánt, a Magyar Pulykaszövetség elnökét, aki elmondta: a magyar pulykaágazat versenyképességének megőrzése és növelése nemzetgazdasági szempontból is kulcsfontosságú.

Hozzátette: a kormányzatnak több lehetősége is van erre, például egy meghatározott méret felett lehetővé kell tenni a geotermikus energiához való hozzáférést.

Erdélyi István szerint ugyancsak segítené az ágazatot a jelenlegi 27 százalékos áfa 5 százalékra csökkentése, amivel erősödhetnének a legális vállalkozások.

 

MTI 2013. november 28.