fbpx

KAP: a csatának vége, a háborúnak nem, s mindenki elégedetlen

Írta: Kohout Zoltán - 2021 november 26.

Nagyon nyögve nyelősen született meg az EU-s Közös Agrárpolitika (KAP) reformja, így aztán nem csoda, hogy most senki sem elégedett igazán. A közép- és nagygazdaságok még csak-csak, de kis- és családi birtokok meg a zöldek nagyon panaszkodnak.

 

Szigorítás kontra versenyképesség

Bár tegnapelőtt (november 23-án) elfogadták az EU Közös Agrárpolitika reformját, szinte minden érintett szektor máshogy látja az átalakításokat. Köztudott, hogy az KAP-reformot lényegében két nagy érdek- és véleménykülönbség vitája övezte. A fenntarthatóságért, a talaj- és környezetvédelemért harcolók sokkal zöldebb KAP-ot, szigorúbb szabályozásokat akartak. A mezőgazdaság főszereplői – gazdák, inputanyaggyártók, növényvédelmisek – az európai mezőgazdaság versenyképességét féltették attól, hogy az esetlegesen túlszigorított keretek között a globális konkurensek járnak jól Európa rovására.

 

kukorica, ember, kéz
Kukoricamustra Fejér megyében. A fiatal- és a nagygazdák elégedettek a KAP-reformmal, a kisebbek szerint méltánytalanul osztják el a pénzeket

 

Csak újracsomagolták…?

A sokéves vita után kedden nagy többséggel fogadták el a reformot. Az EurActive összegzése szerint a reform most rugalmasabb, teljesítmény- és eredményalapú megközelítést kíván. Egyben figyelembe veszi a helyi viszonyokat és igényeket, és növeli az uniós ambíciók szintjét a fenntarthatóság terén. Ezt a béketűrő értékelést persze nem mindenki fogadja el. Az EU-s Zöldek szerint az erőteljes és intenzív mezőgazdasági lobbi, valamint az őket kiszolgáló kormányok csak „újracsomagolták” a ma is fennálló rendszert, és nem teljesítik a Green Deal ígéreteit. Ugyanakkor azt mondták: ezt a csatát elvesztették, de a háborút nem.

 

Nekik bejön

A gazdálkodókat tömörítő érdekképviseleti szövetség (COPA-COGECA) üdvözölte a reformot, mert szerintük az politikai eszközt ad az európai gazdálkodóknak és szövetkezeteiknek, hogy folytassák erőfeszítéseiket a fenntarthatóbb termelés érdekében. Az EU fiatalgazda-szövetsége szerint a reform jelentős mérföldkő, ami a fiatal gazdálkodóknak nagyobb biztonságot teremt.

 

A kis- és középszegmens csalódott

Viszont a kis- és családi gazdaságokat képviselő gazdálkodói szövetség (ECVC) szerint újra elbuktak a kistermelők és a környezetvédelem, elszalasztatott a lehetőség, hogy a kis- és közepes méretű fenntartható termelőket megfelelő politikai, gazdasági és társadalmi támogatásban részesítsék. Rámutattak, hogy ma a KAP kedvezményezettjeinek kevesebb mint 2 százaléka kapja meg a közvetlen kifizetések szűk harmadát.

 

forrás: EurActive
(Fotó: Horizont Média/archív, Kohout Zoltán)