fbpx

Kiállítókat várnak a düsseldorfi Magyar Napok vásárra

Írta: Szerkesztőség - 2018 július 25.

Magyarország Főkonzulátusa 2018. szeptember 27-30-a között, Düsseldorfban idén is megrendezi a Magyar Napokat, ahova kiállítókat is várnak – olvasható a Magyar Biokultúra Szövetség honlapján.

A Magyar Napokon nívós kulturális műsorok kíséretében nyílik lehetőség a hazai termékek, fogyasztási cikkek, minőségi élelmiszerek, kézműves iparcikkek, illetve hungarikumok árusítására egy fogyasztói vásár keretében. 

A visszajelzések alapján a helyi közönség érdeklődve várja, hogy a Magyar Napok megrendezésével idén is egy kis Magyarországot teremtsünk Düsseldorf szívében, Észak-Rajna-Vesztfália tartományi fővárosának központi terén.

Az esemény a nagy szakmai kiállításokon kívüli időszakban teszi lehetővé a helyi igényes közönség számára a találkozást a hazai minőségi termékekkel, és reményeink szerint hozzájárul ahhoz is, hogy ezek közül mind több tartósan elérhető legyen a Rajna-vidéken. Az értékek összekapcsolásával hagyományos és kortárs kulturális programmal, gasztronómiai bemutatóval tervezzük felkelteni az érdeklődést a hazai termékek és a pálinka- és  borrégiók iránt is.

A 2016-os rendezvényről itt talál további információt:
https://dusseldorf.mfa.gov.hu/hun/search?q=magyar+napok

Jelentkezési lap letölthető:
https://drive.google.com/file/d/1CadpE2XdgCOEHAzJMHgNiFAHZkYuqcdz/view

Bővebb információ az eseményről:
https://drive.google.com/file/d/16XkvYSJJA2ea91xLZgxmlOHIB5wO4plU/view

A rendezvénnyel kapcsolatos kérdések esetén készséggel áll rendelkezésre:

Kardos Levente külgazdasági attasé
[email protected]

és

Szabó Katalin külgazdasági referens
[email protected]

Összeállította:
Csomor Zsolt