A műtrágyázás irányelvei – a szükséglet meghatározása

„Amit adsz, azt kapsz”, tartja a régi közmondás. Nyilván ezt nem csak pejoratív értelemben lehet használni, ahogy én sem azt szeretném hangsúlyozni. Amit adsz, azt kapsz. Különösen igaz ez a mezőgazdaság esetében, függetlenül attól, hogy annak melyik ágazatáról beszélünk. Minél többet adunk a földnek, a növénynek, annál több és talán minőség szempontjából jobb terméssel hálálja azt meg. A növénytermesztésben ez, a múlt tudósai következtetéseinek, megfigyeléseinek és kísérleteinek hála – ma már könnyen – megy, hiszen tudjuk, mit kell tennünk.

Ma már ismerjük a különböző elveket, mint például a Liebig-féle minimumelvet, ahogyan tisztában vagyunk az olyan fogalmakkal, mint tápanyagmérleg, és betartjuk a különböző rendeleteket is, mint például a nitrátrendelet. Anno az 1800-as években a szervestrágyázásé volt a főszerep, nyilván azért, mert akkor az volt elérhető, a műtrágya vagy ásványi trágya fogalma még ismeretlen volt, ahogy a szükségessége is. A rendszeres trágyakezelés és istállótrágyázás a XIX. század második felében kezdődött Magyarországon, nagyjából az 1860-as években. A századfordulóra a nagy- és középbirtokok jó része már megfelelő trágyateleppel bírt. A rendelkezésre álló istállótrágya mennyisége azonban sok esetben nem volt kielégítő, a kis állatállomány következtében. (Legfőképp szarvasmarhatrágyát használtak még csak ekkor.) Sok esetben 8-9 évenként tudták a földet szerves trágyával ellátni, miközben ma úgy gondoljuk, azt 4 évenként érdemes kijuttatni a termőföldekre.

 

 

Magyarországon a műtrágyagyártás az 1890-es években indult meg, és a műtrágyázás kezdetben inkább csak a szuperfoszfát használatát jelentette. Az I. világháború előtti évtizedekben Magyarországon megkezdődött a vegyipar akkori legfontosabb ágainak – gyógyszeriparnak, műtrágyaiparnak – a kiépítése. 1869-ben megalakult az „Első Magyar Vegyipari Rt.”, amelybe beolvadt az 1859-ben létrejött „Magyar–svájci Szóda- és Vegyigyár”. E cég neve 1896-ban „Klotild Első Magyar Vegyipari Rt.”-re változott. Érdekesség, hogy szintén 1869. június 18-án az uralkodó elrendelte a Magyar Földtani Intézet alapítását. Az intézmény feladatai közé tartozott a talaj-, ásvány- és kőzetvegyelemzés, továbbá jelentős munkát végzett az agrokémia terén is. 1907-ben alapították meg a Hungária Vegyiművek Rt.-t, az első kifejezetten műtrágyagyártással foglalkozó vegyi üzemet.

A Nyugat-Európában felhasznált mennyiségtől elmaradva ugyan, de a fejlettebb gazdaságokban a 20. század elején már rendszeresnek volt mondható a műtrágyahasználat. Az egy hektár szántóra jutó műtrágya 1898-ban 4–5 kg volt, ami 1913-ig 21 kg-ra emelkedett. A műtrágya-felhasználás az I. világháború idején természetesen visszaesett, majd az 1920-as években újra emelkedett, és végül már meghaladta a háború előttit. A gazdasági válság hatására a felhasználás a századforduló körüli szintre esett vissza. A két világháború között a felhasznált műtrágya továbbra is döntően foszforműtrágya volt. Az első nitrogénműtrágya-gyár 1932-ben épült meg Péten, addig csak gázgyári melléktermékként állítottak elő nitrogénműtrágyát.

A műtrágyázásnak minden esetben azt a célt kell szolgálnia, hogy a termeszteni kívánt növényünk minden esszenciális tápanyagot időben, növekedése szempontjából optimális időben kapja meg. A tápanyag-utánpótlás másik célja, hogy a termőföldjeinket megvédjük a kizsákmányolástól és a végzetes leromlástól, pusztulástól. Ennek érdekében születtek meg a „Helyes Mezőgazdasági és Környezeti Állapot” előírásai. Ezek az előírások a következőket tartalmazzák:

– Talajerózió elleni védelemre vonatkozó előírások:

• A 12%-nál nagyobb lejtésű területeken az alábbi kultúrák termesztése tilos: dohány, cukorrépa, takarmányrépa, burgonya, csicsóka.
• A 12%-nál nagyobb lejtésű területen a kukorica, silókukorica, napraforgó: rétegvonalas művelés mellett termeszthető, vagy termesztése esetén a nyári betakarítású elővetemény tarlóját a betakarítást követően október 30-ig meg kell őrizni, és gyommentes állapotban kell tartani, vagy másodvetésű takarónövény alkalmazása mellett termeszthető.

– Erózió ellen kialakított teraszok megőrzése kötelező szőlőültetvények esetében.

 

 

– Vetésváltásra vonatkozó előírások:• Egymás után két évig termeszthető: rozs, búza, tritikálé, árpa és dohány.

• Egymás után három évig termeszthető: kukorica.
• Több évig termeszthető maga után: évelő kertészeti kultúrák, évelő takarmánynövények, fűmagtermesztés, méhlegelő céljából vetett növények, illetve energetikai hasznosítás céljából vetett többéves növények, valamint a rizs.
• Minden egyéb növény egy évig termeszthető.

– Mezőgazdasági területeken vízzel telített talajon mindennemű gépi munkavégzés tilos, kivéve a belvíz, árvíz, levezető árkok létesítésekor és értékmentéskor végzendő gépi munkavégzést.

– A gyepterületek túllegeltetése, valamint maradandó kár okozása tilos.

– A mezőgazdasági területeket gyommentesen kell tartani.

– A mezőgazdasági területeken a hasznosítás szempontjából nemkívánatos fás szárú növények megtelepe- dését és terjedését meg kell akadályozni.

Ugyanakkor a műtrágya-felhasználást is szükséges volt törvényi szinten szabályozni. A szerves- és műtrágyahasználat törvényi szabályozását a termőföldről szóló 1994. évi LV.

Törvény mondja ki, melynek fő céljai a következők:

• az átalakuló tulajdoni, használati viszonyok alapján a mezőgazdaságban a magántulajdonon alapuló piaci viszonyok meghatározóvá váljanak,
• a termőföld forgalma és a termőföld a kialakuló új üzemi szervezetek működését hatékonyan elősegítse,
• a versenyképes mezőgazdasági termelés folytatására alkalmas földbirtokok jöjjenek létre,
• a gazdálkodó zavartalan mezőgazdasági termelést folytathasson,
• a termőföld területének csökkenése észszerű határok között maradjon, és a termőföld minőségének védelme megfelelő jogi hátteret kapjon.

A nitrátrendelet, a 27/2006. (II. 7.) Korm. rendelet a vizek mezőgazdasági eredetű nitrátszennyezéssel szembeni védelméről szól. Célja a vizek védelme a mezőgazdasági eredetű nitrátszennyezéssel szemben, továbbá a vizek meglévő nitrátszennyezettségének csökkentése. Az előbb említett jogszabály az alábbiakról rendelkezik: nitrátérzékeny területek kijelölése, adatszolgáltatási kötelezettség, előírások betartása (lásd fentebb a „Helyes Mezőgazdasági Gyakorlat).

 

A rendszeres istállótrágyázás a XIX. század második felében kezdődött Magyarországon

 

Mindezek betartása mellett már nem is olyan könnyű egy tápanyag-gazdálkodási tervet készíteni, amiben egyaránt figyelni kell a szabályokra, a növény igényeire és a gazdaságosságra. Pláne annak tükrében, hogy a vegyipari vállalatok, a különböző műtrágyagyártók évről évre újítanak valamit, kombinálják a hatóanyagokat, és igyekeznek a legjobb, növénykultúra-specifikus műtrágyát piacra dobni. És ennek ára van, sokszor rengetegbe kerülne, ha mindent megadnánk a növénynek, a prospektusok alapján.

A műtrágyaadag-számítás lépései:– Szántóföldi termőhelyek azonosítása a talajok termékenységének jellemzői, a főbb agronómiai tulajdonságok alapján.

– A termesztendő növénykultúra termésszintjének tervezése (t/ha).

– A talaj tápanyag-ellátottsági szintjének megállapítása a talajvizsgálati eredmények alapján (humusz %-ból következtethetünk a nitrogén-ellátottságra, AL-oldható P₂O₅ → foszforellátottság, AL-oldható K₂O →káliumellátottság).

– A növény fajlagos tápanyagigényének megállapítása (kg/t termés) N-, P-, K-műtrágyahatóanyag-igény megállapítása a talaj tápanyag-ellátottsága alapján. – Fajlagos tápelemigény, azaz egységnyi fő- és mellékterméshez szükséges tápanyagmennyiség (kg/t). – A termés tápanyagszükségletének (műtrágyahatóanyag-szükségletének) kiszámítása egyenlő a fajlagos hatóanyagigény szorozva a tervezett termésmennyiséggel. – Korrekciós tényezők (a műtrágyahatóanyag-igényt módosító tényezők) figyelembevétele. Ez lehet nagyon sok minden: elővetemény, szár- és gyökérmaradványok visszaszántása, istállótrágya felhasználása, öntözés, mikrobiológiai lebontás és megkötés stb.

– Átszámítás tényleges műtrágyára (N-P₂O₅-K₂O kg/ha).

– Végül kiszámíthatjuk az agronómiai tápanyagmérleg egyenlegét. A mérleg intenzitása kifejezi, hogy a terméssel kivont tápanyag hány %-át juttattuk vissza trágyázással.

A mezőgazdasági üzemek tápanyagforgalmának egyik lehetséges ellenőrzési módszere a tápanyagmérleg számítása.

A módszer különösen olyan esetekben adhat nélkülözhetetlen információt, amikor nincs lehetőség 3–5 évente talajvizsgálatokat végezni. A mérleg a bevételi és a kiadási tételek összevetésén alapul. Egyszerűsített formában a bevételi oldalt a szerves és műtrágyákkal talajba juttatott, míg a kiadási oldalt a fő- és mellékterméssel távozó elemek mennyisége jelenti.

 

Sipos Nikolett