fbpx

Növényi olajat előállító központ létesült a Tolna megyei Nak községben

Írta: Csomor Zsolt - 2018 november 19.

Olajos magvak feldolgozására épült a Tolna megyei Nak községben egy agrárlogisztikai központ a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program 110 millió forintos támogatásával.

A központot a helyi önkormányzat és a Naki Mezőgazdasági Zrt. által alapított Nakoil Kft. hozta létre, mondta Soltész Gyula, a kft. ügyvezetője, egyben a Naki Zrt. elnöke.

Az MTI híréből azt is megtudtuk, hogy a létesítményt 600 négyzetméteres épületben alakították ki, ahol 3,4 tonna kapacitású szárítóberendezést állítottak üzembe. A központ feladata a jövőben az olajos magvak begyűjtése a termelőktől, ahol a termést szárítással alkalmassá teszik a feldolgozásra.

A Nakoil Kft. később 10-15 millió forintos beruházással olajsajtolóval tervezi bővíteni a tevékenységét, s a növényi olajat önállóan értékesítenék. Az ügyvezető elmondta, hogy elsősorban a térségben újdonságnak számító héj nélküli tökmagból, mákból, dióból, szőlőmagból, hajdinából állítják elő a magasabb hozzáadott értéket képviselő növényi olajat.

Az első idényben a Naki Zrt. és az önkormányzat területén 44 hektáron termeltek héj nélküli olajtököt: az ültetvény hozama hektáronként 5-6 mázsa szárított mag. A szárító és a tervezett olajsajtoló kapacitása 200 hektárnyi területen termő mennyiséget képes feldolgozni. Arra számítanak, hogy az olajos magvak termesztése és feldolgozása versenyképes lesz a szántóföldi növénytermesztéssel.

Az új tevékenység hozzájárul a Somogy és Tolna megye határán fekvő, 500 lakosú falu népességmegtartó erejének növeléséhez is.

Összeállította: Csomor Zsolt