fbpx

A zavartalan agrártermelés érdekében pénz áll a házhoz

Írta: - 2023 augusztus 25.

Újabb kamattámogatási programról döntött a kormány hivatkozva a háború okozta ukrán gabonaválság kezelésének problémakörére. A pénzügyi segítségre vonatkozó információkat Nagy István agrárminiszter jelentette be, elmondta, hogy az intézkedés hozzájárul a termelés zavartalan folytatásához és az élelmiszerellátás biztosításához.

Kukorica
Aszály, háború, magas termelési költségek, alacsony piaci árak – számos nehézség állítja kihívások elé a magyar agrártermelőket (fotó: Horizont Média/Barna Ferenc)

Termelési és értékesítési kihívások

Tavaly a történelmi aszály 1,4 millió hektáron több, mint 50 ezer termelőt érintett, a háború következtében több, mint ezerszeresére emelkedő ukrán gabonaimport pedig jelentős kihívások elé állítja a termelők értékesítési lehetőségeit.

Idén a háború és a szankciók okozta magas termelési költségek, illetve az ukrán gabonaválság miatt csökkenő termelői árak hatása együttesen okoz nehézséget a gazdálkodóknak – sorolta a tárca első embere, hogy a hazai agrártermelőknek milyen kihívásokkal kellett, illetve kell szembenéznie.

Az új támogatás fő részletei

A termelés zavartalan folytatása és az élelmiszerellátás biztosítása érdekében a kormány megteremti annak feltételeit, hogy az Agrár Széchenyi Kártya Folyószámlahitelhez (ASZK) kapcsolódó kamatszint 5% legyen. Az új támogatás részleteiről szólva Nagy István kiemelte, a megemelt összegű kamattámogatást a maximum 100 millió forint hitelkerettel rendelkező agrárvállalkozások vehetik igénybe.

A termelőknek a rendelet hatályba lépésétől számítva 9 hónap áll rendelkezésre a legfeljebb 3 éves futamidejű hitelszerződés megkötésére. A tárcavezető arra is felhívta a figyelmet, hogy a megemelt kamattámogatás a normál Agrár Széchenyi Kártya Folyószámlahitellel már rendelkezők számára is elérhető lesz, hiszen most mindenkinek szüksége van további segítségre.

A jelenleg elérhető Agrár Széchenyi Kártya konstrukció mindössze 4 százalékos kamattámogatást biztosít – tudtuk meg a MezőHír cikkéből. Ez csekély a magas kamatokhoz mérten, így egyesek a gabonafelvásárlástól azért zárkóznak el, mert a vásárlást és tárolást nekik is hitelből kellene finanszírozniuk, amit nem engedhetnek meg maguknak.

A miniszter hangsúlyozta, a kormány az ukrán gabonaválságban is a termelők mellett áll, ezért az elhúzódó háború és a szankciók okozta nehéz gazdasági helyzetben is biztosítja a várhatóan 130-140 milliárd forint összegű gazdálkodói hitelhez a kiemelten kedvező kamatozású, szabad felhasználású folyószámlahitel felvételének lehetőségét. A konstrukció a tervek szerint a lehető leggyorsabban, még az ősz első felében elérhetővé válik.

Magyarország döntött, továbbra is lezárja határát az ukrán gabona előtt

A tegnapi Kormányinfón Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter bejelentése szerint Magyarország indítványozza, hogy az Európai Unió hosszabbítsa meg az ukrán gabonatermékek behozatalának – szeptember 15-én lejáró – tilalmát. Ha ez nem történik meg, hazánk bevezeti ugyanazokat a nemzeti szintű intézkedéseket, amelyeket az uniós tilalom előtt alkalmazott Bulgária, Lengyelország, Románia és Szlovákia mellett.

A miniszter kiemelte, hogy az nem megoldás, hogy az Ukrajnával szomszédos országok mezőgazdaságát tönkreteszik, a távolabb fekvő országok pedig ezt tétlenül nézik. Reményei szerint a magyar döntés szinte biztos meg fog egyezni a lengyelekével.

További agrárgazdasággal foglalkozó híreket elérheti portálunkon.

Forrás: AM Sajtóiroda