fbpx

Pick: kiváló minőség az alapanyagtól a csomagolásig

Írta: Szerkesztőség - 2011 május 27.

A Pick Szeged Zrt., mint a Bonafarm csoport tagja, elkötelezett a minőség iránt. Cégünk a termékek alapanyagait, a hazai sertésállomány létszámának jelentős csökkenése okozta nehézségek ellenére is elsősorban megbízható, jól ismert hazai beszállítóktól szerzi be.

A Bonafarm Csoport három állattenyésztéssel foglalkozó vállalata a Bóly Zrt., a Dalmand Zrt. és a Fiorács Kft. és az általuk integrált nagyszámú sertéstenyésztő gazdálkodó biztosítja a Pick Szeged Zrt. számára az alapanyagot.

 

Ennek a termelési háttérnek köszönhető, hogy a Pick által levágott több mint 400 ezer sertés túlnyomó része hazai eredetű, így a termékeink is elsősorban hazai alapanyagból készülnek.

Sajnálatos tény, hogy az elmúlt évek során az országban végbement drasztikus sertésállomány csökkenés eredményeként ma már nincs elegendő koca illetve nagy súlyú sertés.

Hiszen a szárazáruk előállításához elsősorban tenyésztésből kivont kocából, illetve nagy súlyú sertésből származó alapanyag szükséges.

Fentiek miatt a vállalat – csekély mértékben – kénytelen import alapanyagból is dolgozni.

Ugyanakkor addig is, amíg az agrárágazat problémái meg nem oldódnak, a Pick Szeged Zrt. mindent megtesz annak érdekében, hogy a Bonafarm csoport keretei között kialakított integrációs rendszer fejlesztésén keresztül érdemben növelje a Magyarországon előállított sertések és azon belül a kocák számát.

Ehhez a Csoport kezdeményezésén túl szükség van dolgozni és vállalkozni akaró vidéki gazdákra és bizonyos mértékű állami szerepvállalásra is.

Amennyiben az állománynövekedés megtörténik, úgy néhány év múlva szinte az összes a Pick által előállított terméket hazai húsból tudjuk majd előállítani.

Jelenleg a hazai arány növelése érdekében újsághirdetésekkel is próbál a húsipari cég minél több magyar kocát országosan felvásárolni, de az igényeinket így sem tudja a felkínálás fedezni.

 

A Pick Szeged Zrt. gyártás során működtetett szigorú élelmiszerbiztonsági ellenőrzési rendszerei garantálják a termékek ízletességén túl, tökéletes biztonságukat is.

Ezt segíti a cégcsoporton belül kialakult, „földtől az asztalig” tartó nyomonkövetési rendszer.

A vállalatcsoport társaságainál, így a Pick-nél is folyamatos a technológiai fejlesztés, amelynek során a legújabb hazai és nemzetközi kutatási eredmények is beépítésre kerülnek a gyártás folyamatába.

Így tartható fent a termékek versenyképessége nemcsak a hazai, hanem a nemzetközi piacokon is.

A vállalat összes értékesítésén belül mintegy 70:30%-os a belföld-export aránya: tavaly közel 8000 tonna hazai sertésből készült minőségi magyar hústerméket exportált a Pick több mint 40 országba, öregbítve ezzel a magyar mező-és élelmiszergazdaság hírnevét.

A vállalat legnagyobb külpiaca Németország, ahol évente több ezer tonna szalámit értékesít.

A határozottabb Ázsia felé történő terjeszkedéssel pedig folyamatosan erősíti pozícióját Kínában és Japánban is, melyek közül utóbbiban már komoly előrelépést ért el.

A kiváló minőségeiről ismert magyar húsipari vállalat sikereit igazolja, hogy míg hazánkban évek óta képes megőrizni stabil, piacvezető pozícióját, a PICK termékek egyre közkedveltebbek a külföldi fogyasztók körében is az értékesítési szempontból kulcsfontosságú európai és ázsiai országokban.