A talajromlásra, a csapadékhiányra kihívások legyőzésére nincsenek általános receptek, de a Kányai Mezőgazdasági Zrt. 7000 hektáros somogyi gazdaságában sikerül jó válaszokat adni. Dr. Gergácz Zoltán a Kincsünk a termőföld 2025 konferencián hangsúlyozta: a klímakockázat nem csak az Alföld ügye: Somogyban, a Balaton déli térségében is jelentős a csapadékhiány.
A Balaton mellett is szomjaznak a földek
A kányai nagygazdaság igazgatósági elnöke úgy látja, még nincs meg az a kritikus tömeg a szakmában, amelyik belátná: a talajok pusztulnak, a klíma szélsőségesen változik, és az eddigi rutinok egyre kevésbé működnek. Szerinte az „így szoktuk” hozzáállás a falnak rohanás receptje, miközben valójában elfogyott az idő a hezitálásra: teljes erővel bele kell állni a talajvédelembe és az egészséges élelmiszer-termeléshez igazított, okosabb gazdálkodásba.
Kiemelte, hogy a klímakockázat nem csak az Alföld ügye: Somogyban, a Balaton déli térségében is jelentős a csapadékhiány. Idén ősszel egyes területeiken a takarónövény sem tudott kikelni, hiába vetették el hónapokkal korábban. Arra is példát hozott, hogy a kukorica kötődése még sikerülhet, de a szemkitelés már elmaradhat, ha a vízhiány a kritikus időszakban érkezik – ezért náluk is a kukorica lett a legveszteségesebb növény. A gazdálkodói „szorítást” több oldalról írta le: a klíma (aszály és lezúduló csapadék), a talajromlás, a magas UV-terhelés mellett a piaci zavarok is nyomás alatt tartják a termelőt, ehhez pedig szerinte bürokratikus elvárások és kiszámíthatatlan jogi környezet társul. A talajok regenerálását a hazai földtulajdon- és földhasználati viszonyok is nehezíthetik, mert a hosszú távú talajépítés kiszámítható működési kereteket igényel.
A saját tájképeiken azt mutatta be, hogy a dombvidéki művelésben az erózió és a talajrétegek lepusztulása látványosan megjelenik: vannak tábláik, ahol 10–30 méteres szintkülönbségek vannak, és a humusztartalom a domborzati helyzet szerint „eltűnik” a gerincekről, a tápanyagok pedig lemosódnak. Bizonyos területeken már az is reális kérdés, hogy érdemes-e ott a klasszikus növénytermesztést ugyanúgy folytatni; ők erre azt a választ adták, hogy nem, és a művelési módot a termőhelyhez kell igazítani.
…máskor a csapadékbomba a probléma
Szélsőséges eseményeket is hozott: volt olyan esetük, amikor 40 perc alatt 65 mm csapadék zúdult le, amit egy fiatal (4–6 leveles) cirokállomány sem tudott megfogni, ezért a víz mindent vitt. A szélkockázatról azt mondta, saját méréseik alapján háromszorosára nőtt azoknak a napoknak a száma, amikor 100 km/órát meghaladó széllökéseket mérnek. Ide kapcsolta a porviharok kérdését is, utalva arra, hogy a fedetlen, finomra elmunkált vetőágy nagy kockázat, ha erős szél érkezik. Kiemelte, a csapadékösszeg trendje a saját 1996–2025 közötti adataik alapján nem feltétlenül esik drasztikusan, mégis kiszáradtak patakok és kutak, és egy 125 méter mély kút vízhozama is erősen visszaesett. A magyarázatot – elmondása szerint – vízmérnöki oldalról kapta meg: a magasabb hőmérséklet miatt nő a párolgási veszteség, a melegebb levegő „kiszívja” a nedvességet, ezért ha a talaj fedetlen és bolygatott, a rendszer még gyorsabban veszít vizet. Ebből azt a következtetést vonta le, hogy a talaj fedése és a bolygatás minimalizálása nem divat, hanem vízmegtartási kényszer.
Nagyon hasznos javaslatok
A gyakorlati válaszaikat a talajélet helyreállítására fűzte fel. Úgy fogalmazott, tíz éve tudatosan a mikrobiológia támogatását, a talajmikrobiom erősítését tekintik kulcsnak, mert amikor a talaj „immunrendszere” helyreáll, a növény egészsége is stabilabbá válik. Saját üzemi példát hozott: ahol több éve építették a talajt, ott egyes kórokozók (például a cirokban problémát okozó makrofomina) nem tudtak tömegesen felszaporodni, míg más táblákon komolyabb gondot jelentettek.
A felsorolt intézkedéseik között kiemelte a talajtaposás minimalizálását, a menetszám csökkentését, a sekély beavatkozás elvét, és azt, hogy van olyan táblájuk, amit tíz éve nem szántottak, mégsem tapasztaltak emiatt terméskiesést vagy tömeges növényegészségügyi romlást. Fontos elemként hangsúlyozta szármaradványok visszahagyását, a nagy mennyiségű szerves trágya alkalmazását (különösen a komposztálás irányába való elmozdulást), valamint a takarónövények szerepét – ugyanakkor megjegyezte, hogy szélsőséges vízhiány esetén ezek a jó gyakorlatok is korlátba ütközhetnek. A komposzt előnye, hogy jobban „fixálja” a tápanyagtartalmat, és lehetőséget ad arra, hogy időszakosan egyfajta „mikrobiombombát” juttassanak vissza a talajbaa, lehetőleg minimális talajműveléssel.
A döntéshozatalban az adatok szerepét is hangsúlyozta: náluk a laborvizsgálatok (talaj-, levél- és terményanalízis) nem kidobott pénz, mert csak így lehet heterogén talajokon adatalapú, precíziós döntéseket hozni. A termelési szerkezetüket is erre építik: elmondása szerint 18 növénnyel zárták az évet, jelentős vetőmag-arány mellett, és 2025-ben a kukoricán kívül nem volt veszteséges kultúrájuk – ezt részben az alkalmazkodó technológiákkal és a kockázatmegosztó vetésváltással magyarázta. A túlzott inputfelhasználás kapcsán azt is jelezte, hogy nagy adatbázisokban is látszik: például a nitrogénmennyiség növelése egy ponton túl nem hoz arányos hozamnövekedést, viszont költséget és környezeti terhelést igen.
Végül a tárolási oldalról is hozott egy „élelmiszerbiztonsági” megoldást: szerinte a termény hűtött tárolása alulértékelt eszköz, mert 15 °C alatt visszafogható a mikroszkopikus gombanövekedés, csökkenhet a rovaraktivitás, és kevesebb utólagos beavatkozásra lehet szükség. Úgy összegezte, hogy a mezőgazdaságban most útkeresés zajlik, de vannak már működő jelek és példák; szerinte azokat kell megtalálni, „aki megcsinálta”, és átadni a tudást – mert mutogatással és széthúzással nem lesz megoldás.
Agrárágazat Tudástár: Környezeti sérülékenység a mezőgazdaságban – A környezeti sérülékenység azt fejezi ki, hogy a mezőgazdasági tájak mennyire képesek tompítani a klímaváltozásból eredő szélsőségeket – például hőhullámokat, aszályt, porviharokat és villámárvizeket –, amit döntően a talaj fedettsége, szervesanyag-tartalma, a vízvisszatartó képesség és a táji elemek (erdősávok, gyepek, vizes élőhelyek) megléte határoz meg, így a „faltól falig” művelés növeli, míg a mozaikos, talajkímélő tájhasználat csökkenti a termelési kockázatokat.
