fbpx

Fagyveszélyben virágzik a kajszi, egyre nő a szárazság

Írta: Kohout Zoltán - 2026 március 21.

A mezőgazdaság gyümölcstermesztőinek és szántóföldi gazdálkodóinak egyszerre két fontos növényvédelmi kockázat rajzolódik ki. Fagyveszélyes időszakban a kajszi egyre több térségben virágzásnak indult, miközben a szántóföldeken három hete nem érkezett érdemi csapadék. A jelenlegi helyzetet az teszi különösen érzékennyé, hogy a korai csonthéjasoknál most a fagy és a monília jelenti a legnagyobb veszélyt, a repce és az őszi kalászosok esetében pedig már a talajnedvesség-hiány kezd korlátozó tényezővé válni.

Hozzá kell szoknunk: idén is aszályos a tavasz…

Az elmúlt egy hétben gyakorlatilag alig hullott csapadék az országban, csak elszórtan fordult elő egy-egy jelentéktelen zápor. Utoljára három héttel ezelőtt érkezett nagyobb területet érintő eső. Az elmúlt 30 nap csapadékösszege országosan 5–30 milliméterrel marad el a sokéves átlagtól, a 90 napos mérleg pedig az ország döntő részén 20–50 milliméteres hiányt mutat. Csak a déli országrészben látszik pozitív eltérés.

A talaj felszín közeli rétege az elmúlt hetekben jelentősen kiszáradt. Különösen az Alföldön és a Mezőföldön kedvezőtlen a helyzet, mert ott a tél során sem töltődött fel kellően a talaj felső egy méteres rétege. Ezekben a térségekben továbbra is 40–80 milliméter nedvesség hiányzik a telítettséghez képest. Ez azért lényeges, mert a tavaszi fejlődésnek indult állományok rövid távon még találnak vizet a mélyebb rétegekben, de a további növekedéshez már egyértelműen szükség lenne kiadós csapadékra.

Korán jön a meleg, fagyérzékenyek a növények

A hőmérsékleti viszonyok ugyanakkor kifejezetten előrehozták a vegetációt. Az átlaghőmérséklet hetek óta 3–5 Celsius-fokkal magasabban alakul a sokéves átlagnál. Éjszakánként többször fagypont közelébe hűlt a levegő, helyenként gyenge fagy is előfordult, nappal viszont jellemzően 15 és 20 fok közötti maximumokat mértek. Ez a tartósan enyhe idő a szokásosnál korábban indította fejlődésnek az őszi vetéseket és a gyümölcsfákat is.

A kertészetekben most a kajszi áll a figyelem középpontjában. A déli országrészeken már virágzik, északon most kezdődik a virágzás, de sok más gyümölcsfajnál is megpattantak már a rügyek. A kajszi ebben a fenológiai állapotban különösen érzékeny: mínusz 2, mínusz 3 Celsius-foknál erősebb fagy esetén már károsodhat. Az őszibarack hasonló hőmérsékleti küszöbnél sérül, de mivel még nem virágzik, jelenleg kisebb a veszélyeztetettsége. A másik fontos kockázat a monília, amely a virágzás időszakában a hűvös, nedves periódusokban tud gyorsan fertőzni.

40-100 mm eső hiányzik

A repce és az őszi kalászosok zöld tömege már növekszik, az állományok fejlődésnek indultak. Egyelőre a mélyebb rétegek nedvességtartalma még fenntartja a növekedést, de a felső talajréteg kiszáradása már egyértelmű figyelmeztetés. Ha a csapadékhiány tartós marad, az a bokrosodásra, a tavaszi regenerálódásra és később a terméskilátásokra is kedvezőtlenül hathat. Az agrogramok szerint szeptember eleje óta az ország jelentős részén 40–100 milliméterrel kevesebb csapadék gyűlt össze az optimálisnál, miközben a hőösszeg országszerte az ideális fölött jár.

fagysérült kajszi barack fa virágzat
Fagysérült kajszi barack fa virágzat Dél-Magyarországon (archív)

Még nem fenyeget kiterjedt fagykár

Bár a rövid távú előrejelzés most még nem mutat országos, komoly fagykárt okozó lehűlést, a következő napokban hűvösebb levegő érkezik, éjszakánként gyenge fagyok előfordulhatnak. Károsító, mínusz 2 fok alatti lehűlés várhatóan inkább csak a fagyzugos területeken alakulhat ki. Számottevő csapadékra a jövő hét közepéig továbbra sincs kilátás, legfeljebb 2 milliméter alatti kisebb eső, zápor fordulhat elő. Érdemibb változásra és nagyobb csapadékra csak a jövő hét második felében mutatkozik esély.

(Forrás: HungaroMet Zrt.)

Hungaromet logo

Agrárágazat Tudástár: Fagyzug – Fagyzugnak azt a mélyebben fekvő területet nevezzük, ahol derült, szélcsendes éjszakákon a hideg levegő összegyűlik, ezért a hőmérséklet a környezeténél alacsonyabbra süllyed, és nagyobb eséllyel alakul ki fagykár a virágzó gyümölcsösökben vagy az érzékeny növényállományokban.