„2 éven belül fillérekből megoldom a kukorica gyomirtását”

Ferenc elégedetten mosolygott, miközben térdig gázoltunk a szudánifű, sziki kender és daikon retek keverékékével borított táblán. – Látja? – mutatott egy 10 cm magas csattanómaszlagra. –Ez minimális mennyiségű magot fog hozni, ha hoz egyáltalán. Ekkor hangzott el tőle a címben szereplő mondat, amelyből tudtuk: összeállt a fejében egy olyan rendszer, amellyel ki tudja aknázni a takarónövények egyik legfontosabb funkcióját.

Milyen módon kontrollálhatja a takarónövény a gyomokat?

A takarónövény élete során a versengés, allelopátia, csírázásgátlás és a talaj mikrobiális összetételének megváltoztatásával hátráltathatja a gyomnövények fejlődését. A köztesnövény-állomány terminálása (elpusztítása) után a maradványok fizikailag blokkolhatják a kelést, élőhelyet biztosíthatnak a gyommagokat fogyasztó élőlényeknek, valamint a lebontásuk megkötheti a talajban lévő nitrogént.

Egy egyéves gyomnövény életciklusa. Forrás: Penn State Extension (a szerző fordítása)

A takarónövény életciklusa alatt kifejtett hatások

A fényért, tápanyagokért és vízért folytatott versenyben egy életerős takarónövény akár 80-100%-kal csökkenheti a gyomok növekedését. A levélfelület összezáródása elveszi a fényt gyom elől (pl. pohánka, sziki kender és tehénborsó), a fűfélék (szudánifű, köles, zab, rozs) sűrű gyökérzete pedig átszövi a talajt, így hozzájutnak az értékes táplálékhoz és nedvességhez. A herefélék lassabban fejlődnek, ezért a versenyt nem minden esetben tudják felvenni a gyomokkal, ám cserébe jól tolerálják az árnyékot, ezért a széles sorközű haszonnövények – például a kukorica – esetén jó választás lehet egy 2-3 herefajt tartalmazó keverék vetése. A magról kelő egyéves gyomok fejlődése akár teljesen meggátolható a takarónövényekkel. Az évelő gyomok kontrollálása összetettebb probléma, azonban a növekedésüket és szaporodásukat eredményesen lassíthatják a köztesnövények.

Minden növény bocsát ki olyan aktív vegyületeket, más néven allelokemikáliákat, amelyek hatással vannak a többi növényfaj fejlődésére. A csírázás- és növekedésgátló hatást több esetben is dokumentálták, a legfontosabb allelopatikus hatással a rozs, cirok, szudánifű, pohánka és földbentermő here bírnak. A keresztesvirágúak közül a mustár és a retek is előállít úgynevezett glükozinolátokat, amelyek erőteljes hatású allelokemikáliává alakulnak át a maradványok lebomlása során. A hatások sokszor fajspecifikusak, hiszen egyes növények tolerálhatják más fajok allelopátiáját. A rozs a disznóparéj, libatop, porcsin és ujjasmuhar ellen vethető be, a földbentermő here a hajnalkafélék, a cirok pedig a palkafélék és csillagpázsit kontrollálásban segíthet.

A zöld levéltömegen átszűrődő fény csírázásgátló hatása a fitokróm nevű fehérje működésével magyarázható: a vörös fény beindítja a csírázást a magban, míg a vörös fényben szegény sugárzás dormanciát idéz elő. Ennek köszönhető, hogy például az augusztusban vetett daikon retek takarónövény megakadályozza az ősszel fejlődő gyomok kelését. A kifagyást követően márciusra eltűnnek a maradványok, így a kora tavasszal csírázó gyomnövények ellen már nem nyújt megoldást.

A gyökerén keresztül minden növény összetett vegyületeket bocsát a talajba, amelyek szénhidrátokat, aminosavakat és egyéb mikrobiális táplálékokat tartalmaznak. Ezek az anyagok speciális mikrobiális közösségeket támogatnak (gombákat, baktériumok és egyéb mikroszkopikus méretű szervezeteket), így a növényfaj alapvetően meghatározza a rhizoszférában élő populáció összetételét. Számos kalászos és pillangós növény serkenti a mikorrhiza gombák fejlődését, azokkal szimbiózist alakítanak ki. Ezzel szemben a disznóparéjfélék, libatopfélék vagy a porcsinfélék nem gazdanövényei a mikorrhizáknak, így növekedésük gyengül, ha ezek a gombák kolonizálják a gyökerüket. A haszonnövény–gyomnövény–talaj–mikroba-interakciók napjainkban a vegyszermentes gyomszabályozás egyik legújabb és legígéretesebb kutatási területe.

Gyomszabályozás a takarónövény elpusztítása után

Az elfagyott vagy szárzúzással, hengerezéssel terminált köztesnövények a talaj felszínén hagyott mulcsként tovább akadályozzák a gyomosodást. A talajfelszín árnyékolásának és hűvösen tartásának, valamint a napi talajhőmérséklet-ingadozás mérséklésének köszönhetően kevesebb gyommag indul csírázásnak. A nagyobb magvú, széleslevelű gyomfajok és az évelő gyomok átjuthatnak a talajtakarón, azonban növekedésük visszafogottabb lesz. A mulcsozott növényi maradványok a terminálás után még 2-3 hétig kifejtik allelopatikus hatásukat, valamint a szerves maradványok élőhelyet biztosítanak a gyomok magvaival táplálkozó élőlényeknek.

A takarónövény talajba történő sekély bedolgozása aktiválja a lebontó szervezeteket, amelyek a növényi részek feldolgozásához – különösen a magas C:N arányú (>30) maradványok esetén – ideiglenesen nitrogént vonnak el a növények elől. Vegyük azonban figyelembe, hogy a nitrogénkötő pillangósok nem megfelelő bedolgozásából származó nitrogén ugyanúgy elérhető lesz a gyomok számára, valamint a nitrogén mikrobiális lekötődése a következő haszonnövényt is sújthatja.

Hogyan használhatjuk ki maximálisan a köztesnövények gyomelnyomó képességét?

Az elméleti áttekintés után gyakorlati tanácsokkal szolgálunk annak érdekében, hogy a fent körvonalazott gyomszabályozási szolgáltatások valóban megvalósuljanak. A körültekintetően vetett és gondozott takarónövény-állomány szinte 100%-ig gyommentesen tudja tartani a termőterületeinket, azonban a rosszul kivitelezett talajtakarás könnyen visszafelé sülhet el.

Az időjárásnak és a céloknak megfelelő, a vetésforgónkba illeszkedő takarónövényfaj vagy keverék kiválasztása az első lépés. A nyáron lekerülő repce és őszi gabonák után azonnal vethető a pohánka, sziki kender, szudánifű, cirok vagy köles. A daikon retek, takarmányborsó, mustár, zab, bíborhere, bükköny és rozs augusztustól kerülhet a földbe, hiszen ekkor már megfelelő csapadékellátottság várható. A bükköny és a rozs vetése egészen késő őszig kitolható.

Daikon retek, szudánifű és sziki kender keveréke 2016. október 11-én, Fejér megyében (a szerző felvétele)

A magas minőségű – nagy tisztaságú és legalább 80%-os csíraképességű – vetőmag szintén kulcsfontosságú. A lassú, egyenetlen kelés hiányos állományhoz vezethet, ahol a versengés nem jelent kihívást a gyomoknak. A pohánka magjából érdemes mindig frisset használni; a szudánifű, cirok, köles és borsófélék vetőmagja 2-3 évig tárolható (optimális körülmények között); a bükköny- és herefélék magjai akár 5 évig is elállnak.

Ahogy a főnövény-, úgy a takarónövény-állomány sikerét is alapjaiban meghatározza a vetés: a vetésmélység, a jól beállított magnorma és az alkalmazott vetésmód elősegítheti a másodvetés fejlődését vagy megpecsételheti a sorsát. A talajművelő és vetőgépek fejlődésének köszönhetően a talaj kondicionálása és a köztesnövények elvetése akár egyetlen menetben is lehetséges. Ha a munkagép rendelkezik tárcsával és hengerrel is, akkor az eltérő méretű magfrakciók talaj-mag-kapcsolatának kialakítása sem okoz problémát. A helyes vetésmélység külön figyelmet érdemel, mert a sekélyre vetett nagymagok és a túlságosan mélyre került aprómagok is ronthatják az állomány egységességét. A magnormát a vetésmód is befolyásolja: szórva vetésnél használjuk a javasolt norma 125%-át. Ha súlyos gyomproblémával szembesülünk, akkor az ajánlott magnorma másfélszeresét is kivethetjük.

A keverék összeállításánál és táplálásánál számoljunk termőtalajaink jellemzőivel! Az alacsony pH-jú talajokon használjunk olyan növényeket, amelyek tolerálják azt, például a zab, pohánka, bükköny-félék, rozs; lúgos talajokra a keresztesvirágúak és a somkóró javasolt. A tápanyaggal gyengén ellátott területeknek jó takarónövénye lehet a pohánka és gyöngyköles, a tehénborsó, a sziki kender, rozs és szöszös bükköny pedig még jobb választás. Gondoskodjunk arról, hogy a „falánkabb” növények, például a cirok, szudánifű vagy a daikon retek elegendő tápanyaghoz jussanak! A nitrogénben szegény földeken a nitrogénkötő pillangósok ideális választások lehetnek. Bármilyen tápanyag-utánpótlást végzünk a takarónövény előtt, a termésnövelő anyag (komposzt, szerves vagy műtrágya) kiválasztásánál és felhasználásánál törekedjünk arra, hogy a kiadott inputtal a köztesnövényt „etessük”, ne a gyomokat.

A takarónövény terminálási időpontjának megválasztása is kardinális kérdés. Ha vetésforgónk engedi, akkor hagyjuk minél tovább fejlődni a köztesnövényt, hiszen ekkor biztosítja a leghosszabb időn keresztül a gyomelnyomást. A fűfélék és kalászosok esetén ez a kalászhányás, a pillangósvirágúaknál és széleslevelűeknél a virágzás időszakát jelenti. Ekkorra érik el a maximális biomassza-tömegüket, valamint kötik meg a legtöbb nitrogént, továbbá optimális C:N aránya lesz a keverékünknek. Ha nem célunk az évelő köztesnövény-állomány fenntartása, akkor még maghozás előtt termináljuk a mixünket.

Az átgondolt rendszer szépen jövedelmez!

A tarlók gyommentesen tartása, valamint egyes esetekben a sorközökben történő gyomelnyomás a takarónövények egyik leggyorsabban megtapasztalható előnye. A megfelelően összeállított és elvetett keverék már az első évben csökkentheti az egyéves gyomok okozta problémákat, megspórolva a mechanikai és kémiai gyomszabályozás költségeit. A sikerhez nélkülözhetetlen a rendszerben történő gondolkodás: melyik takarónövény faj mely gyomfajok ellen használható, hogyan történik a talajművelés, a vetés, mikor és milyen módon valósítható meg a terminálás. Egy alaposan végiggondolt és kidolgozott szisztéma jelentős mennyiségű pénzt hagyhat a zsebünkben – akár 2 éven belül.

Diriczi Zsombor

Démétér Biosystems Bt.