fbpx

A Baromfi Termék Tanács adta a jelet – Ő vette és nyert

Írta: - 2016 január 20.

A Baromfi Termék Tanács kampányának részeként zajlott „ADJUK A JELET! 100% MAGYAR BAROMFIÉRT 100 NYEREMÉNY VÁRJA!” nyereményjátékának legszerencsésebbje Csike Viktória, 27 éves radiográfus.

„Kizárólag baromfihúst fogyasztok, egyrészt, ennek az ízét szeretem, másrészt, egészségügyi dolgozóként tudatosan táplálkozom.” Viktória elmondta, még soha nem vett részt nyereményjátékon, csak lottót szokott venni.

„Azért küldtem be 10 db AP kódot, mert naponta baromfi kerül nálunk az asztalra, s mióta egyetemista öcsémre is én főzök, egyre nagyobb mennyiségben vásárolok, így gondoltam, szerencsét próbálok! Jelnek tekintettem, hogy munkába menet- jövet ezzel a plakáttal találkoztam, megtetszett, majd láttam tv-ben, rádióban is hallottam, és nagyon kedvemrevaló volt a kocsi is. A főnyeremény sorsoláskor, december 23.-án délben a BTT ügynöksége telefonált: nyertesnek sorsoltak, ha be tudnám vinni aznap a blokkot, bizony, nagyon szép dolog kerülne a fa alá! Épp Pécsett voltunk Édesapám sírjánál. Tudtam, hogy a Toyotát sorsolták, és nagyon kedvesek voltak, azonnal útnak indultunk haza, Budapest felé. Anyukám vezette 17 éves autónkat, bár nem szoktam, most az egyszer kértem: nyomja, ahogy tudja!”

Viktória elmondta, hogy Édesapja autókereskedő volt, így nagyon sorsszerűnek érzi, és boldog, hogy kedvenc színében pompázó és nagyon biztonságos Toyotát nyert. „Örömöm leírhatatlan, kicsit olyan, mint mikor stoke-os betegen sikerül segíteni.”

dr. Csorbai Attila a Baromfi Termék Tanács elnök-igazgatója nagyon elégedett, hogy a főnyeremény egy valódi „100% magyar baromfi-rajongóé” lett.

-Nézzék a képeket …ezt a kocsit Viktóriának találták ki!

A BTT EZÚTON GRATULÁL MIND A 100 NYERTESNEK, ÉS KÖSZÖNI SZÉPEN A JÁTÉKBAN VALÓ RÉSZVÉTELT MINDENKINEK, AKI VETTE A JELET!?

http://www.mbtt.hu/