fbpx

A PHILEAXX már a piacvezetők között van

Írta: - 2015 március 02.

Ennek a 2011-ben elismert hibridnek évről-évre nő a népszerűsége. Mindössze három év alatt az ismeretlenségből Magyarország egyik legnépszerűbb szemes kukorica hibridjévé vált. 2014-ben már több, mint 30 ezer hektáron termesztették Magyarországon, amely a hazai kukorica vetésterületnek több mint 2%-a. Így a PHILEAXX mára Magyarország 10 legnépszerűbb kukorica hibridje közé tartozik.

A hibrid megjelenése óta egymás után aratja győzelmeit:

A PHILEAXX a Magyar Kukorica Klub TOP 20 fajta-összehasonlító kísérletének legjobb hibridje volt a korai csoportban 2010-ben.

A Kukorica Klub termésversenyében pedig 2012-ben, 2013-ban és 2014-ben is regionális első helyezést ért el termelő ezzel a hibriddel.

A Magyar Kukorica Klub 2014. évi termésversenyének I. régiójában Körmendi Szilárd komáromi családi gazdálkodó a Phileaxx hibriddel nyerte meg az első díjat, számos hosszabb tenyészidejű hibridet is maga mögé utasítva.

A PHILEAXX a Magyar Kukorica Klub Termésversenyben 14.77 t/ha termést hozott  Komáromban 2014-ben

A PHILEAXX az RAGT Termelői Versenyben 16.36 t/ha termést hozott Tiszavasváriban 2014-ben

A Phileaxx állami elismerése óta eltelt néhány év igen változatos környezeti feltételeket hozott a növénytermesztés számára. Volt extrém aszály, és volt belvizes, csapadékos év is. A hibrid népszerűségének talán legfőbb oka, hogy mind a száraz, mind a nedves évjáratokban nagy biztonsággal képes jóval az átlagos szint fölött teremni. Igen jól vizsgázott a 2012. évi aszályban is, idén pedig képes volt a rekord termésszintek elérésére. A fajta termőképességét jól mutatják a 2014. évi RAGT Termelői Verseny eredményei.

PHILEAXX verseny, Kelet-Magyarországi terület
Helyezés Termés 15%-on (t/ha) Termelő neve Helység
1. hely 16.36 Pusztai Imre Tiszavasvári
2. hely 14.36 Eleki Agroda Kft Elek
3. hely 13.8 Lempert László Kétegyháta
PHILEAXX verseny, Nyugat-Magyarországi terület
Helyezés Termés 15%-on (t/ha) Termelő neve Helység
1. hely 14.22 Körmendi Szilárd Komárom
2. hely 14.16 Dalmand Zrt. Dalmand
3. hely 13.75 Recrea Kft. Regöly

Ugyanakkor, hogy a hibrid képességéről még szélesebb képet alkothasson az Olvasó, álljon itt néhány adat a már Phileaxxot termelő gazdaságok üzemi tábláinak terméseredményeiről is. Az elemzésben az RAGT-hez visszajuttatott összes üzemi eredmény válogatás nélkül szerepel. Szembetűnő a PHILEAXX terméselőnye az üzemi átlagokkal szemben.

PHILEAXX termésátlag 2014 (t/ha) Betakarított terület (ha) Üzemi átlag (t/ha) Relatív termésszint az üzemi átlaghoz viszonyítva
Dél-dunántúl 12.16 1 467 9.54 127%
Észak-dunántúl 12.34 1 163 9.06 136%
Közép-magyarország 11.91 1 090 8.58 139%
Dél-alföld 11.57 1 278 8.96 129%
Észak-magyarország 10.89 976 8.75 124%
ÁTLAG: 11.82t/ha

Egy, a tavalyihoz hasonlatos csapadékos évben a nagy termések miatt érzett örömöt kicsit beárnyékolja a szárítási számla végösszege. Ezekben az években nem lehet a terményt lábon szárítani, így – ha a nyereséges termesztésre törekszünk – fajtaválasztás során a termőképesség mellett a vízleadási képességet is számításba kell vennünk. A Phileaxx ebben a tekintetben sem marad alul a versenyben! A gyors vízleadásának köszönhetően még a tavalyi nedves évben is a vetésterület túlnyomó részéről 17-19%-os szemnedvességtartalommal tudták betakarítani, mely a kevesebb szárítási igénye miatt jelentős költség megtakarítást eredményez termesztőjének.

Tehát, ha kiváló genetikai adottságokkal rendelkező, ugyanakkor kedvező árfekvésű vetőmaggal szeretne termelni, válasssza a PHILEAXX-ot és ne feledje,

RAGT – a másik út a sikerhez!

www.ragt.hu

https://www.facebook.com/ragt.vetomagkft