fbpx

Jelzésértékű a hatalmas leépítés a dán hústermelő óriásnál

Írta: Kohout Zoltán - 2024 október 21.

Azt mondják, a dán húsiparban túl magasak a költségek a bevételekhez képest.

A Danish Crown, a legnagyobb hústermelő és -exportőr pénteken bejelentette, hogy mintegy 500 fehérgalléros állás megszüntetését tervezi egy jelentős átszervezés keretében. A cél ezzel egyértelmű: a megtakarítás, ami körülbelül 500 millió korona (mintegy 27 milliárd forint) évente. Ezzel nyilván nincsenek egyedül. A szektor vezetői szerint a dán korona válságban van, és radikális változások kellenek, hogy a túl magas költségeket bírják a piaci bevételekből finanszírozni. Áprilisban a cég úgy döntött, bezárja az egyik legnagyobb dániai vágóhidat, és szeptember közepéig közel 1200 alkalmazottat bocsát el, mintegy 250 millió korona megtakarítást várva a következő három évben.

Ekkor a Danish Crown kijelentette, hogy 2021 óta jelentősen csökkent a Dániában vágásra küldött sertések száma, ami szükségessé tette a termelés észszerűsítését, hogy a dán gazdálkodók versenyképes árat kínálhassanak állatállományukért – írja a Reuters.